Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

I. BEVEZETÉS

merősök segítségére, jóindulatára utalva. Eleken pl. 479 gyermek apját vagy édesanyját deportálták; ebből 53 gyermek esetében mindkét szülőt elvitték! Almáskamaráson 214 gyerek maradt az egyik szülő, többnyire apa nélkül.

49 Akadtak, akik nem sok sajnálatot éreztek, sőt, igyekeztek a bajbajutott községek kárára előnyökhöz jutni. így a gyulai nemzetgyűlési képviselő, Hollósi Mihály az Eleken műveletlenül maradt 6 000 kh. Gyulához csatolását kérte, utalva arra, hogy 22 000 kh-as határukat az elekiek soha nem tudták önerőből megművelni, miközben Gyulán és környékén sok volt a nincstelen. 1945-ben a korábbi 11 000-ből mindössze 6 000 lakos maradt Eleken, miután sokan - a Volksbund vezetői és közismert németbarátok - elmenekültek, majd az említett körülmények között 1 000 embert deportáltak. Hollósi az igényhez hozzáfűzte: Eleket és Nagykamarást helyes lenne Békés megyéhez kapcsolni, hogy magyar községekké váljanak (azaz elmagyarosodjanak). Az utóbbi igényt a gyulai nemzeti bizottság is támogatta.

50 (Elek átcsatolása egyébként 1946-ban meg is történt.) Adósok vagyunk még a deportáltak sorsával a Gyuláról és Elekről történt elindulásuk után. Visszaemlékezések

51 szerint a kálvária jó kétheti utazással kezdődött. Egy-egy vagonban általában 30-40-en voltak. Fapriccseken aludtak, szinte állandó volt a vízhiány. Ennivalójuk még volt otthonról, majd a második héttől néha ellátmányt is kaptak. A deportáltak megérkezése után részint - az Elekről elszállítottak Krivojrog környékén, másrészt - a Gyuláról elindulok - Sahtiban, Nova Sahtiban és Nyesdánban élték a lágeréletet. Többnyire bányákban dolgoztak, hol a mélyben, hol a külszínen. A szénbányákban sokszor 60-70 cm "magas" vályatokban termelték ki a szenet úgy, hogy szinte egész nap nem egyenesedhettek fel. Testük minden pontja sebes, feltört lett. A tárnák nemegyszer vizesek is voltak. Fiatal nőket is gyakran leparancsoltak a mélybe, máskor pedig 60 tonnás vagonokat kellett megrakniok szénnel, hatalmas lapátokkal, melyeket eleinte felemelni is alig tudtak. Volt, ahol fürödni igen ritkán lehetett. (Sahtiban a föld alatt dolgozók munka után általában zuhanyozhattak.) A pihenés rosszul fűtött, levegőtlen és egészségtelen lágerszobákban történt, nemegyszer nagykabátban és szénporosan. A betegeskedőket, gyengélkedőket némi felerősítésre egy-egy kolhozba küldték dolgozni. A koszt híg káposztalevesből, burisból, nagyritkán kevés konzervhalból állt, amit eleinte még kiegészíthettek saját csomagjaikból, melyek egy részét viszont az őrök ellopták. A kenyérfejadag a föld alatt dolgozóknál fejenként napi 1-1,20 kg, másoknál 40-70 dkg volt. A munkaidő 8-10 óra volt, de a sok gyaloglással (a lágerek 3-5 km-re voltak a bányáktól) együtt felment 12-14 órára is. Sahtiban a napi ossz-norma 1 500 t. szén kitermelése volt. A teljesítés érdekében maguk az orosz felülvigyázók is csaltak: átszámozták a csilléket. A Sztahanov műszakok napirenden voltak 52 Krivojrogban is norma szerint dolgoztak; 49 Csongrád m. Levéltár - Csongrádi alisp. 1945/237. 50 Uo. Gyulai nemzeti bizottság jkv. - l.d. 1945. jún. 1. 51 Schriffert Mihály, Schneider János és Haász Magdolna visszaemlékezését Id. a BML-ban. Haász Magdolna visszaemlékezésének kivonatát Id.: Délkelet 1989/2. 16-17. 52 Vö. Such György alább közölt emlékezésével. 18