Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

I. BEVEZETÉS

ott még a kolhozba vezényelt nők is kemény normát kaptak, amit, ha nagy nehezen sikerült teljesíteni, felemeltek.

53 A deportáltak fokozatosan eltetvesedtek, elrühesedtek; a lágerek priccsei pedig tele voltak poloskával. Több szerencsétlen már a vonaton meghalt; a lágerban pedig ritkán akadt nap haláleset nélkül. 1945 - 46 telén megesett, hogy naponta 8-10 halottat kellett temetni. A táborok - lágerek közt jelentős különbségek voltak; hol szinte elviselhetetlen volt a helyzet, másutt valamivel könnyebb. A Vörös Hadsereg által fenntartott táborokban volfr a leginkább tűrhető az élet. Az NKVD által ellenőrzött és őrzött internáló táborokban (a német deportáltak általában ezekbe kerültek) már rosszabb, míg az ugyancsak az NKVD által "üzemelt" GULAG táborokban, ahol a politikai elítéltek senyvedtek, embertelen állapotok uralkodtak. A gyenge élelmezés és a gyógyszerhiány általános volt.

54 Rettenetes volt az 1946-47-es tél. Az elekiek közül sokan annyira lefogytak, hogy a legjobb ismerősök sem ismerték fel egymást. A véglegesen legyengültek az elkülönítőbe kerültek; bekövetkezett a lábak és a fej felpuffadása, a hasmenés és aztán jött a megváltó halál...

55 Az őrök és a környékbeli oroszok, ukránok sorsa sem volt sokkal jobb. Sok gyerek nap mint nap a deportáltaknál könyörgött kenyérért... Az őrök és tisztek zöme nem bánt durván a foglyokkal, de akadt persze verés és puskatusozás is. Főként azok "kaptak", akik szökni próbáltak. A szökevények többsége egyébként napokon belül visszakerült, hiszen sokszáz km-t orosz tudás nélkül és lerongyolódott öltözetben nem lehetett megtenni. Két fiatal elekinek még 1945-ben, majd egy gyomainak mégis sikerült hazáig szökni. Eleken a két szökevénytől kaptak az otthoniak először hírt a deportáltak sorsáról.

56 A lakosság zöme pedig - főleg eleinte - nem szimpatizált a deportáltakkal, amiben részes volt a propaganda, amely fasisztának, háborús bűnösnek, a 20 millió, fronton elpusztult szovjet katona gyilkosainak nevezte őket. így is akadt jó néhány orosz, aki kenyeret s néha egyebet is adott a munkaszolgálatosoknak. A legkegyetlenebbek sokszor a foglyok közül kiválasztott felügyelők voltak: ők igyekeztek megszolgálni a kivételes helyzetért. Egy idő után az éhes táborlakók már nemcsak az útmenti vadparéjt ették, hanem az útjukba kerülő kutyákat is elfogyasztották. Schriffert Mihály emlékezése szerint: ha egy kutya betévedt a táborba, az onnan ki nem ment. A deportáltak közti lopást a tábor-etika szigorúan büntette. Aki kenyeret, azaz életet lopott, azt nemegyszer agyonverték a többiek. Többen is öngyilkosok lettek. Egy fiatal nő pl. leugrott a bánya-aknába, amely többszáz m mély volt. Egy fiatal fiú felmászott a magasfeszültségű vezetékhez és megragadta azt. 53 Das Schicksal... (i.m.) 45. 54 Stark Tamás: i.m. 18. 55 Das Schickasal... (i.m.) 45. 56 Uo. ill. Such György alább közölt emlékezése. 19