Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)
III. VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Szikes Antalné (Gyoma)
akkor megesett, hogy az oroszok egyike-másika segített a szökésben. Az oroszok között, még az őrök között is sok jóindulatú ember volt. Egyikük még vendégségbe is meghívott egyszer. A nehéz munka és rossz ellátás következtében természetesen sok volt a beteg. 1945 végén indulhatott haza az első betegszállítmány. A következő évben is hazautazhatott egy "invalidus"-csoport. 1947-ben ismét csak a betegek, súlyosan legyengültek, valamint a szerencsés berényiek térhettek haza (ők Szabó Árpád földművelésügyi miniszter támogatása és ügyessége révén kerültek haza). Meg kell jegyeznem, hogy az asszonyok közül néhányan terhes állapotban kerültek ki a Szovjetunióba. A mi lágerunkban, az ott született csecsemőket Wágenhoffer József - aki a gyulai plébánián volt sekrestyés - keresztelte meg. Szükség törvényt bont... Jómagam 43 hónapot töltöttem kint. Amikor már tolmácsra nem volt szükség, a konyhán dolgoztam. 1947 végétől és 48-ban már csak egy láger működött, összevonták tehát a maradék munkaerőt. Ekkor már szabadon mozoghattunk. Az utolsó hazatérő csoport 1949 novemberében került otthonába. Hazafelé már nyitott ajtajú vagonokban utazhattunk keresztül a Kárpátokon. Máramarosszigeten adtak át a magyar hatóságnak névszerint. Hadifoglyokkal érkeztünk Debrecenbe. Következett az orvosi vizsgálat, megkaptuk az írásokat, vasúti jegyeket és a mindenkinek járó 20 Ft-ot. Debrecenből már rendes személyvagonokban utazhattunk. Mi Csabára váratlanul érkeztünk meg. Egyébként a szerelvényen folyton fogyott a hazatérő deportáltak száma. Gyomán, Berényben, majd Csabán sokan leszálltak s végül már csak a gyulaiak utaztak tovább. Az állomáson vöröskeresztes csoport fogadott bennünket. Végre együtt lehettünk a családdal. A húgomról még elmondanám, hogy kint súlyos beteg lett, tüdőgyulladást, majd sárgaságot kapott. A kórházba került, Sahtiba. Ott igen rossz sora volt, az ápolónők egy részének utálata övezte a beteg foglyokat, akiket csak "nyemcik"-nek neveztek. A kórházban igen rossz volt az ellátás; a fertőzött injekcióstűktől sokan gennyes sebeket kaptak. A húgomnak operáció közben átvágtak egy ideget s így nem mozgott a karja. 1946-ban hazatérhetett. Ismerőst alig találtam Csabán. A volt vőlegényem sem várt meg, az USA-ba költözött. Végül néhány szót a Békésről deportáltakról. Ott 1945. január 3. és 5. között gyülekeztették az embereket, majd 8-án lettek bevagonírozva. A férfiak Elekre kerültek, mivel nem fértek be a gyulai szállítmányba. így ők az Elekről indulókkal együtt Krivojrogba kerültek. Szikes Antalné (Gyoma) 1 1927-ben születtem Gyomán, a leánynevem Wolf Erzsébet. Gyomán jártam iskolába, mégpedig egyházi iskolába, ahol németül csak néhány éneket és verset tanultunk meg. A családnevünk mindkét ágon német, de csak a nagyszülők beszéltek néha egymás között németül; mi már nem is értettük a német szót. Ma Gyulán él 141
