Bácskai Vera: Gyula gazdasága és társadalma a XV-XVI. században - Gyulai füzetek 3. (Gyula, 1991)
A kimutatottnál nagyobb létszámú lehetett a szövőipar is. Az adójegyzék névanyaga ugyan csak egyetlen takács jelenlétéről tanúskodik, holott a számadáskönyv a takács céhtől ("ex confraternitate textorum") származó bevételt is számon tartott. A posztógyártás szükségleteiről tanúskodik az az 1525. évi birtokbecslésből származó adat is,^ hogy a gyulai malom kallóval volt felszerelve ("molendinum in Gyula cum suo kylew vulgo Sthamph," a német vátozatban Tuch stamph). Ennek ellenére ezidőben sem Gyulán, sem Váriban, ahol szintén volt kalló, egyetlen Csapó vagy posztókészítésre utaló név nem fordult elő. (Csak Békésen, ahol az egyik malomban szintén működött kalló, említenek több Csapót.) 1561-ben viszont, a Csapó utca elnevezésből ítélhetően Gyulán is nagy számban élhettek. A posztógyártás meghonosodására utal a XV. században kétszer is előforduló Nyíró (Nyíró), vagy az 1550-es években említett Nemezgyártó családnév. 17 A bőripar is jelentősebb lehetett a kimutatottnál, hiszen a várbeli katonaság, illetve a kereskedők fuvarigényeit ismerve alig képzelhető el, hogy szíjgyártó ne működött volna a városban. Annál is kevésbé, mert 1469-ben, 1493ban és 1553-ban is szerepelt a Szíjgyártó családnév. 1560-ban a katonaság prédálásáról felvett jegyzőkönyvből tudjuk, hogy Bornemissza várkapitány egy Szíj18 gyártó nevű panaszosnak lószerszámokért maradt 1 forint 24 dénárral adósa. Ács is több lehetett, mert valószínű, hogy azok az ácsok akiknek a várban végzett munkákért 12 dénárt fizetett az udvarbíró, gyulai lakosok lehettek. A számadáskönyvekből egyébként megállapítható, hogy a gyulai kézműveseket sűrűn foglalkoztatták a fegyverek és mezőgazdasági eszközök készítésénél és javításánál. Az élelmiszeripart kizárólag molnárok és mészárosok képviselték. Az utóbbiak a lakosság számára végzett és a várbeliek részére előírt vágáson kívül nyilván részt vettek a virágzó marhakereskedelemben is. A szabad királyi városoktól és néhány dunántúli mezővárostól eltérően pékekről, s különösképpen a finomabb pékárukat készítőkről vagy bábsütőkről nincs említés a forrásokban, ami a lakosságnak inkább a falura emlékeztető önellátására utal. Ezzel szemben városiasabb életformát sejtet a borbélyok viszonylag nagy száma. Kétségtelen, hogy mivel sebészi tevékenységet is folytattak, jelenlétüket a várvédelem is szükségessé tette, de működésük nyilván kapcsolódott a városban működő fürdőhöz is. A kézművesek arányából és az itt űzött mesterségek tekintélyes számából ítélve Gyula a kézművesipar jelentősége és differenciáltsága tekintetében a korabeli mezővárosok élcsapatához tartozott. A XV-XVI. század fordulójáról 40 mezőváros kézműveseiről rendelkezünk, szintén a foglalkozásnevekből nyert összeha-