Draskovich József: Implom József összegyűjtött kisebb írásai és életművének bibliográfiája – Gyulai füzetek 2. (Gyula, 1991)

II. Helytörténeti cikkek, tanulmányok - A gyulai céhek története. Adatok a bőriparok történetéhez. A csizmadia céh

ten és a feltámadáskor tartott processziókon. Sőt van egy adat 1862-ből, mely szerint abban az évben pünkösd harmadnapján a céh is kivonult a körmenetre. Ez az adat azért fontos, mert tudtommal ez a legrégibb feljegyzése pünkösd harmadnapja megünneplésének. A hagyomány ugyan úgy tudja, hogy már a múlt század elején megünnepelték volna de, hogy miért, az ma is titok. A köztudatban úgy van, hogy aznap valamikor rettenetes jég verte el a határt, de ezt semmi feljegyzés sem támogatja. V. A céh privilégiumai és hagyományai szigorúan megszabták, hogy hogyan lehet valaki inas, mesterlegény, mesterember. (Ma így mondjuk: tanonc, segéd, mester.) A inas a szegődtetés előtt rendesen egy-két próbahetet töltött. Ha bevált, atyjával és mesterével együtt a céhmesterhez ment. Beadta a keresztelő meg az oskolai levelét. Befizetett 2 forintot a nyitott céhládába. Aztán beírták a nevét az inasok könyvébe. Az 1700-as években többnyire becéző nevükön szerepelnek az inasok: Rácz Jankó, Paczek Andris, Szabados Jancsi, Néveri Palkó. Az inasidő leginkább három esztendő volt. Néha több is. Különösen, ha a ruházást a mester vállalta. Ilyenkor az inasok könyvébe bejegyezték az egyezséget is. így 1789-ben olvassuk, hogy a mester "az negyedik Esztendőre fog adni egy pár Új Tsizmát, Fislédert, egy pár Nadrágot, egy Ujjas Reklit, egy kalapot és pár fehir Ruhát, Szépet." Volt olyan inas, aki még nyakravalót is, mármint, hogy nyakkendőt is kapott. Az inasok élete nem volt egyáltalán gyöngyélet. A legények igen durván bántak velük. Minden tréfát el kellett tűrniök. A legények maguk is éjfél után három órától esti kilencig tartoztak "mivélni" (dolgozni). Ha a serdülő inasgyerek elbóbiskolt melletük, legkisebb tréfa volt, ha orrát-száját jól bekenték tentával. Kedvelt, de éppen nem épületes mulatság volt a csillagrugatás is. Ez abból állott, hogy az ültő helyébe szendergő inasgyerek lába ujjai közé szalmát dugtak és rácsiholtak. A szegény felrettenve ugyancsak rúgta a csillagokat. Volt olyan mester is, aki teljesen "paraszti munkára" adta magát. Az ilyen mesternél vajmi keveset lehetett tanulni. Ezért volt kénytelen a céh 1821-ben elhatározni, hogy eztán csak olyan inast szabadít fel, aki inasévei után még két próbahetet tölt más mesternél. A rossz bánásmód következtében gyakori volt a szökés, de biz csak vissza kellett az inasnak mennie. A céh maga is igen szigorú volt az inasokhoz. 54