Draskovich József: Implom József összegyűjtött kisebb írásai és életművének bibliográfiája – Gyulai füzetek 2. (Gyula, 1991)

II. Helytörténeti cikkek, tanulmányok - A gyulai céhek története. Adatok a bőriparok történetéhez. A csizmadia céh

A céhládában ott volt a fonott szíjkorbács, a büntetés rettegett eszköze. Am akármilyen lassan és keservesen, csak eltelt a három év. Az inas befizetett a ládába megint két forintot. Kiváltotta a szabaduló levelét, meg a vándorkönyvét. Legény lett belőle. Jelentkezett az atyamesternél s legénytársait társpoharazásra hívta. A vendégséget persze maga fizette. Versenyt kellett aztán innia az öreglegényekkel, akiktől még nemrégen úgy félt, mint a tűztől. És jött a felavatás. Valamennyi legény leoldotta nadrágszíját és az újdonsült legényt oly alaposan felavatták, csak úgy porzott. Még céhmester korában sem felejtette el. És jöttek a vándorévek. Búcsút vett apjától, anyjától. S vándorbottal a kezében nekivágott a nagyvilágnak. Vissza-visszanézett még a város széléről másfélszáz évvel ezelőtt a vándolegény, s könnyes szemmel intett búcsút a Szentháromság kápolna kis tornyának. Városról-városra vitte aztán útja. Egyetlen mód volt ez a világlátásra, tapasztalatszerzésre. Gondtalan, kissé könnyelmű életük volt. Sok nem is tért vissza többé soha. Volt, aki valahol az ország másik szélén beleszeretett a mestere leányába és ott maradt. Volt, aki katonának állt. Volt, akit valahol a Felvidéken vagy a Dunántúlon temetett el valamelyik "bötsülletes Tsizmadia Tzéh". A legényeknek már sokkal jobb soruk volt, mint az inasoknak. Legtöbb céh megengedte az ifjúsági társulat alakítását. Külön legényládát tartottak és dékányt választottak maguk közül. Gyulán karácsonytól karácsonyig fogadták a legényeket. Minden érkező legény az atyamesternél jelentkezett. Az aztán sor szerint osztotta a műhelyekbe. Minden mesternek egyforma joga volt arra, hogy legényt kapjon. Kivételt csak az Öregekkel és az özvegyekkel tettek. Az öreg mesterek soron kívül is kaphattak legényt. Az özvegyen maradt mesternének pedig jogában állt bármely mestertől is elkérni a tapasztaltabb öreglegényt. A legény fizetése bizony elég kevés volt. 1757-ben teljes ellátáson kívül 30 krajcár járt neki egy hétre. Ezért reggel 3 órától este 9 óráig kellett dolgoznia, ami - ha háromszori étkezésre akár l-l órát is számítunk - napi 15 órai munkaidő. A szombat délutánjuk szabad volt. A korhelyebbek még a hétfőt is áthenyélték ("kisvasárnapot" csináltak). A céhnek meglehetősen sok baja volt a legényekkel, mert szerették a dolog könnyebb végét fogni. Esténként kocsmákba vagy menyecskék kapujába járkáltak. Nemegyszer gorombán feleseltek vissza mesterüknek, sőt össze is verekedtek velük. A céh pontokba foglalt megtorló cikkelyei nem sokat értek. Pedig minden cikkely büntetést helyezett kilátásba. 55