Kereskényiné Cseh Edit: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből – Gyulai füzetek 1. (Gyula, 1990)

Gyula felszabadítása a török uralom alól

Január 15-én hajnalban három órakor indultak el a keresztény csapatok s éppen, midőn a vár órája hatot ütött, megkezdték a rohamot. A kapuk őrsége vigyázatlan volt s még mindenki mély álomba volt merülve, úgyhogy mind a három roham minden nehézség nélkül sikerült, s a csapatok mindenütt a városba jutottak. Szerencsétlenségre a könnyű győzelem elvakította a magyarok és rácok szemeit, berohantak a házakba, lemészárolták a fölrettent lakosokat, összeszedték vagyonukat. A zsákmányolásban felbomlott minden fegyelem, hiábavaló volt minden fenyegetés, a vár felé senki sem indult. Ez alatt a megrettent törökök a várkapu előtt szekerekből egy kis sáncot rögtönöztek s magukat abban védelmezték. De annak a veszedelemnek, hogy a vár felvonó hídját lebocsáttassák, s az ellenséget mintegy hátukon vigyék a várba, a várat nem tették ki. Más hiba is történhetett a támadásnál, mert bármennyire szépítik a német tudósítók a dolgot, azt el nem takarhatják, hogy a meglepetés, a cselvetés nem sikerült. Auersperg tábornoknak meg kellett elégednie a külső város megsemmisítésével. E végre is a tartalékban tartott lovasság egy részét kellett berendelnie. Ez fölgyújtá a házakat, s aztán a sereg a kirablott és megsemmisített városból, miután a vár vívására semmi reménység sem mutatkozott, visszavonult. A keresztényeknek az egész roham nem sok véráldozatukba került; sebesültekben és halottakban körülbelül 50-et vesztettek; a törökökből, a keresztények állítása szerint 300 fegyverfogható férfi, több mint 200 nő és gyermek veszett el. A fölgyújtott városnak tüze oly pirosra festette az eget, hogy az egész Nagyváradig 12 ellátszott. Ha nem is sikerült a meglepetés, mégis nagy volt a remény, hogy Gyula vára még 1692-ben keresztény kézre kerül, mert ez év június 5-én a Gyulát körülvevő gyűrű egy hatalmas erősséggel, Nagyvárad várával szaporodott. Elfogta ennek hírére a gyulaiakat is a félelem úgy, hogy akiket nem tartott itt a végső szükség vagy a szigorú kötelesség, már a következő szeptemberben Temesvárra menekültek. Azonkívül elkövetkezett az idő, hogy a nagy pusztaság miatt Gyula várát, mint a nagybeteg embert, mesterségesen kellett táplálni. Thököly, hogy pártfogójának, a töröknek kedvében járjon, már 1692 végén magára vállalta, hogy fürge huszáraival a Maros-mentét őrző keresztény seregen keresztül élelmet szállíttat a gyulai várba. S csakugyan Daróczy András hadnagy vezérlete alatt 1692. december havában Nándorfehérvárról elindult egy kis kuruc csapat, s 1693. február 10-én már vissza is érkeztek urukhoz Thökölyhez, ki akkoriban a szerbországi Pozserolcán tartózkodott s felmutatták a gyulai török tisztek 13 elismervényét, hogy a szultán élését becsületesen beszállították Gyulára. Alig volt vége az első expedíciónak, máris újra készülhettek Thököly hadai. A nagyvezér március 6-án kötelezte Thökölyt, hogy a Tömösvar, Gyula és Borosjenő 161