Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
Nevelés családban és iskolában
114. Nagyszeben, 1880. február 19. Ladies László levele Ladies Györgynek és Ladies Györgynének Kedves Szüleim! Megkaptam Tata levelét az ötven ft-tal. Hogy csukamájolajat vegyek be, az ízre nézve nagyon rossz, de mivel még magam is némi szükségét látom annak, tehát vettem. A mellem nem szokott ugyan, de most néhány nap előtt egy éjjel nagyon fájt, ez reggelre elmúlt ugyan, de köhögésem folyvást tart. A gazdám gyógyszerész volt, tőle is kértem tanácsot, miben vegyem; ő a káposztalevet - mivel még szaporítom vele az olajat, s több nyelésre vehetem be - nem találja jónak, hanem ajánlotta, hogy magában vegyem be, és utána egy pohár lemonádét igyam. Én a káposztalével nem tudom inni, a lemonádét pedig drágának tartom, tehát vettem egy üveg, itt úgynevezett, rozsolist, valami bor- vagy likeur-féle, drága ugyan, de nagyon jó, mindjárt elveszi az ízét. Magában veszem, és ebből rögtön utána iszom (egy rumos nagyságú üveggel 40 kr). Fekete ruhát mérettem, egy öltözet 34 ft-ba kerül. Már a múlt levelemben jeleztem, hogy be fogok számolni; most tehát mivel cassám annyira jutott, teljesítem ebbeli kötelességemet. Még a múlt évről maradt nálam 2 ft 25 kr, melyről decemberben nem számoltam. Ebből költöttem dec.-ben: egy konc írópapír 30 kr 3-szor színházra 7 5 kr a bizonyítvány ajánlott levélben 20 kr az expressnek, ki a csomagot hozta 60 Egyenlő 1 ft 75 kr Ha ezt kivonjuk 2 ft 25-ból, maradt nálam 50 kr, kaptam hozzá jan. elején 70 ft-ot, ebből kiadtam: januári kosztpénz 23 ft 50 kr januári francia 3 ft két db kotta 1 ft 60 kr decemberi zongora 5 ft a könyvtárba beíratás 60 kr latin Vergilius, Veress 60 kr Mocsnik logarithmus 60 kr köhögés ellen por 20 kr 3 db tok 6 kr fekete tinta 10 [kr] 2 db pénzeslevél kiváltás 7 [kr] februári kosztpénz 23 ft 50 januári zongora 5 ft nyírásért 30 [kr] koszorúra egy tanárnő temetésére 50 [kr] 6 db bélyeg 30 [kr] egy üveg csukamájolaj 1 ft 278