Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)
Dokumentumok - A sarkadi járásra vonatkozó iratok
a magántulajdon védelmét, bevetette a szövegbe a magántulajdon védelmét is, és így a járási osztály s a szarvasi rendőrőrs tagjai I. r. Szarvasi György vádlott jelenlétében az esküt le is tették. Ezt megelőzően I. r. Szarvasi György vádlott, mint karhatalmi parancsnok azt is közölte a járási osztály vezetőjével, hogy az a két személy (Nagy Bálint és Uhrin Pál), akiknek az eltávolítását a 28-i gyűlésen követelték, ajánlatos lesz, ha valóban elmennek Szarvasról, már csak a saját érdekükben is, s így a járási osztály vezetőjének közbejárásával a fenti két személyt valóban elhelyezték nyomban Szarvasról. I. r. Szarvasi György vádlott a már említett módon nemcsak a rendőrséget vette hatalmában [így] és ellenőrizte munkájukat, hanem a honvéd-kiegészítő parancsnokságot is alája tartozónak tekintette, ugyanis október hó 28. napjától november hó 2. napjáig, ott is több alkalommal megjelent, s ott ezt akként fejezte ki, hogy annak vezetőjével közölte, hogy mint fegyveres testület tagjai ők is neki vannak alárendelve. Mivel a honvéd-kiegészítő parancsnokság vezetője ezt nem akarta tudomásul venni, Szarvasi György másnap egy Békés megyei sajtót mutatott fel a kiegészítő parancsnokság vezetőjének, mellyel bizonyítani kívánta az általa mondottakat, majd hozzátette, hogy akinek ez nem tetszik, mehet a picsába. Egy másik alkalommal a honvéd-kiegészítő parancsnokságon meglátta, hogy a szekrényben Marxista Leninista [így] könyvek vannak, mire olyan kijelentést tett, hogy azokat el kell onnan [így] tüntetni, olyan szennyirodalmat nem lehet ott megtűrni. Jóllehet I. r. vádlottnak tudható be az, hogy még aznap a nemzetőrség tagjai közül egynéhányan ott megjelentek, azon szekrényben levő könyvek nagy részét széttépdesték és elégették. I. r. Szarvasi György vádlott, bár szerinte sem Magyarországon, sem Szarvason nem volt ellenforradalom, mégsem látta személyi biztonságát biztosítottnak, ugyanis a honvéd-kiegészítő parancsnokságtól fegyvert követelt a saját részére, mivel nem kapott, megtudta, hogy Dékánynak, a volt járási DISZ-titkárnak van egy pisztolya, ezért közölte a járási osztály vezetőjével, hogy ő azt el fogja venni attól. Meg is jelent annak lakásán két rendőr kíséretében, aki oda is adta a pisztolyt Jónás nevű rendőrnek, aki viszont átadta I. r. Szarvasi György vádlottnak, mely pisztoly 3-4 napig volt I. r. vádlottnál, amit Békésszentandráson, ott szolgálatot teljesítő rendőrnek leadott, amikor Győrbe mentek. I. r. Szarvasi György mint a fegyveres testületek parancsnoka ugyancsak október hó 28. és november hó 2. napja közötti időkben, pontosan meg nem határozható napon tudomást szerzett arról, hogy a szarvasi Vasipari Ktsz-ben nem akarják kitenni a zászlót, így ott ugyancsak megjelent, felelősségre vonva az ottani vezetőket a zászló ki nem tétele miatt. Ekkor az ott lévő egyik személy érdeklődött vádlottól a kiléte iránt, amikor is a vádlott azt közölte vele, hogy „én vagyok a város parancsnoka”. Majd, amikor mutatták neki a zászló vörös színű oldalát, elállt szándékától, mondva, hogy inkább csak hagyják bent, azonban arra felhívta a figyelmüket, hogy a zászlóba hímezett címert bontsák ki abból. I. r. Szarvasi György vádlott tevékenységéhez tartozik az a körülmény is, hogy október hó 28. napján megválasztatta magát a községi ún. forradalmi bi324