Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)
Dokumentumok
nők, aki maga is kilátástalannak látta az ellenállást, úgyhogy az ő hatására I. terhelt már akkor parancsot adott a lövegek bevonultatására.8 A következő napon azután a szovjet csapatok be is mentek Orosházára, ahol ellenállás nem is volt. November 5-e után nyomban megkezdődött a helyi konszolidáció a járási pártbizottság irányításával, akik ekkor, az országos utasítást megelőzve, létre akartak hozni egy helyi karhatalmat kommunista személyekből, amit igen ellenzett I. és II. terhelt, ugyanis bennük a pártbizottság nem bízott, tőlük a szovjetek a fegyvereket leszedték, újat pedig nem kaptak. Ellenzésüktől függetlenül létrejött a karhatalom, amely azonban csak rövid életű volt, mert később országos intézkedés azt átszervezte. Ebben az időben I. és II. terhelt még mindig nem szűntek meg ellenséges nézeteiket hirdetni, és ahelyett, hogy az újból felállt tanáccsal és pártbizottsággal tartották volna a kapcsolatot, a régi forradalmi bizottság továbbra is együtt maradt, és azzal együtt jártak, azok társaságában mutatkoztak. Egyszóval, valamiféle kettős hatalom alakult ki, ahol ők a jobboldalhoz pártoltak, ami természetesen a velük szembeni bizalmatlanságot a pártbizottság részéről, még csak növelte. Ugyanakkor III. terhelt igyekezett beilleszkedni az adott helyzetbe, és a karhatalom szervezésében is részt vett, hibáját, legalábbis részben, igyekezett jóvátenni.9 [...] [...] Mindkét terhelt védekezésének lényege, mind az első, mind a második tárgyaláson az volt, hogy ők lényegileg rosszul ítélték meg a helyzetet, de nem bűnösen cselekedtek. Az egész büntetőeljárást a járási pártbizottság titkára személyes rosszindulatának tulajdonították. A főbb bünösségi momentumokkal kapcsolatosan pedig az alábbiak szerint nyilatkoztak. Nem ismerték el, hogy előzetes letartóztatások történtek volna, szerintük csak „védőőrizetről” volt szó, aki akart, hazamehetett. Nem ismerték el a városi pártbizottság erőszakos lefegyverzését, szerintük a fegyverátadás önkéntes volt. II. terhelt nem ismerte el a forradalmi bizottságban tanúsított aktív szerepét. A rendőrség lefegyverzése is szükséges volt, abban nem felelősek, nem tudták, hogy az milyen elemekből tevődött össze. Védekezésük szerint a szovjetekkel szembeni ellenállás felsőbb utasításra történt, és különben is a lövegeket lőszer és ütőszeg nélkül állították ki, a benzines palackok szerintük üresek voltak, egyszóval semmi olyant nem tettek, mely bíróilag értékelhető lenne. A november 4-e utáni magatartásuk szerintük helyes volt, csupán a pártbizottság járt el velük szemben helytelenül és bizalmatlanul. I. és II. terhelt ezen védekezése jelen büntetőperben teljes egészében megdőlt, ugyanis a bíróság az előzőleg kihallgatott tanúkon kívül még más személyeket is kihallgatott, és emellett a történteket dialektikus egységben, összefüggésükben vizsgálta, amikor is az alábbiakat kellett rögzíteni. I. terhelt, mint helyőrségparancsnok, II. terhelt, mint helyettese, és mint a forradalmi tanács katonai és rendőri ügyekkel megbízott tagja, behódoltak az ellenforradalomnak. Ez megkezdődött II. terheltnek gyűlésen elhangzott beszédével, amikor is végül forradalmi bizottság választást javasolt, I. terheltnek a pártbizottság lefegyverzésére adott utasításával, amikor majdnem egy időben viszont a huligán elemekből összeállított nemzetőrségnek kiadatta a fegyvereket. Ami a letartóztatások kérdését illeti, kétségkívül volt szó védőőrizetről, 152
