Kereskényiné Cseh Edit: Források a Békés megyei cigányság történetéhez. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból 1768-1987 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 24. (Gyula, 2008)
DOKUMENTUMOK
Utasítja a végrehajtó bizottság a mezőgazdasági és élelmezési osztályt az üzem rendszeres ellenőrzésére és az előírt kötelező nyilvántartásba vétel foganatosítására. Ezen határozat ellen - a kézbesítést követő naptól számított 75 napon belül - a megyei tanács végrehajtó bizottságához címzett, de a Szeghalmi Járási Tanács Végrehajtó Bizottságánál benyújtott fellebbezéssel lehet élni. Indokolás A vésztői Kossuth Mgtsz kérelmet terjesztett elő a járási tanács vb mezőgazdasági és élelmezési osztályhoz a fenti segédüzem létesítése, illetve üzemeltetése céljából. A mezőgazdasági és élelmezési osztály a kérelemben foglaltak szükségességét és előfeltételeinek biztosítását a helyszínen megvizsgálta és megállapította, hogy a követelményeknek megfelelő. A fentiek figyelembevételével 6144-2/1967. mg. számú ügyiratában - az illetékes szakigazgatási szervekkel egyetértésben - javasolta a segédüzem létrehozásának engedélyezését. Ennek kapcsán a járási tanács végrehajtó bizottsága a kérelemben foglaltakat teljesíthetőnek találta, és ezért - a 11/1961. (IV 30.) FM számú rendelet 13. §-ában biztosított joga alapján - a fenti rendelkező rész szerint hozta meg határozatát. Erről értesül: 1. Vésztői Kossuth Mgtsz, Vésztő 2. Községi tanács vb. Vésztő 3. Lakatos Menyhért Vésztő, Zrínyi út. 3. sz. 4. JTV B. Pénzügyi Osztálya, Szeghalom 5. JTV B. ipari főelőadó, Szeghalom. 6. JTV B. Mezőgazdasági és Élelmezési Osztály, Szeghalom. Ombodi Sándor vb-elnökhelyettes BéML XXIII. 774. d. Vésztői Nagyközségi Tanács iratai. 1483/1967. írógéppel írt tisztázat. Alik Vésztő, 1969. november 15. A Vésztői Nagyközségi Tanács V. B. vitája a ráfizetéses téglaüzem jövőjéről Pardi Sándor vb-elnök bejelenti, hogy Kossuth termelőszövetkezet felajánlotta a téglaüzem átadását. A járás illetékes vezetőivel történt előzetes tárgyalások alapján ígéretet tett arra, hogy a téglaüzemet a végrehajtó bizottság átveszi. Az üzem átvételére két lehetőség van. Egyik lehetőség az, hogy a megyei