Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Nézetem szerint a forradalmi tanács semmiféle ellenséges tevékenységet nem fejtett ki az én vezetésem alatt. Mindössze 2 ülés volt, melyen rész vettek a vb-tagok is. En a régi tanácsi vezetők felé elbocsátó nyilatkozatot soha nem tettem. Ellenben Kubicza Béla visszakerülése ügyében gyűlést hívtam össze, mégsem sikerült őt azonban visszahozni. Én úgy tudom, hogy a tanácsi dolgozók felé Petrás 2 tette azt a kijelentést, hogy ne jöjjenek be a hivatalukba. Én a későbbiek során, november 9-én sem mondottam azt, hogy a régi tanácsi vezetők ne foglalják el hivatalukat. Ebben az ügyben Kubicza beszélt velem, akkor azt mondotta: „a falu hangulatára való tekintettel állásomat nem foglalom el". Erre én azt válaszoltam: „ha te úgy gondolod, akkor maradjon így még a dolog". S erre Kubicza minden további nélkül eltávozott. November 9-én egyébként abban állapodtunk meg az elmaradt dolgozókkal, hogy másnap, a kormányhatározatnak megfelelően valamennyien bejönnek dolgozni. Ezen a megbeszélésen jelen volt Kovács Lajos párttitkár is. Ennek ellenére a vezetők az ellenséges hangulattól tartva, csak nem jöttek be dolgozni. Az ellenforradalmi események ideje alatt én voltam az, aki mondottam Szilágyi István volt tanácselnöknek, hogy abban az esetben, ha baj van, jöjjön a lakásomra. Kubicza Bélát a legzavarosabb napokban személyesen kerestem fel a lakásán, és a feleségét megnyugtattam. Én a nemzetőrséget nem szerveztem, a Petrásék csinálták. Az igaz, hogy Diriczi Sándort én küldtem [a] nemzetőrséghez, aki tsz-elnök volt, azzal, hogy onnan a gyerekeket zavarja el. Rendőrségi megbízott csak egy volt a faluban, az tartotta a kapcsolatot a gyulai rendőrséggel, éspedig Tóth fhdgy.-gyal, valamint egy Tulkán nevezetű rendőrrel. A nemzetőrség egyébként nem követett el semmilyen ellenforradalmi tevékenységet. A községben mindvégig rend volt. Az MDP vezetőségi ülésén nem voltam jelen, így az ott történtekről nincs tudomásom. Egyébként Kovács párttitkárral az egész forradalom ideje alatt tartottam a kapcsolatot, őt mindenről informáltam, és kikértem sok esetben a véleményét. A december 6-i, illetve 7-i pártiroda előtti pártiratok égetésénél jelen voltam. Ezt az egész akciót Petrás csinálta. Én mindvégig tiltakoztam a tüntetés megtartása ellen, amikor ez mégis megtörtént, odasiettem azzal, hogy ami menthető, azt mentem. Úgy történt azután, hogy amikor a tömeg hangulata a Kovács párttitkár személye ellen fordult, akkor én voltam az, aki a tömeget visszatartottam, és az ő testi épségét megmentettem. Itt II. r. vádlotmak nem volt semmi szerepe. Tudomásom szerint II. r. vádlottat október 27-én a járáshoz választották meg összekötőnek s a feladata az lett volna, hogy a járási forradalmi bizottság ülésein részt vegyen s informáljon az ott történtekről. Egyben az ellenőrzési feladatot is ellátta a tanács felett. Semmi közelebbit nem tudok azonban a munkájáról. Vádlott egyebet előadni nem kíván.