Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Dokumentumok II/1
velük, hogy amennyiben testi épségük és személyi biztonságuk érdekében maguk is megfelelőnek találják, átkísérteti őket a battonyai járási börtönbe. Amikor ez ellen ezek a személyek tiltakoztak, a déli órákban hazabocsátotta őket. Miközben a II. r. vádlott az előállított kommunista személyekkel tárgyalt, megjelent a felesége, kihívta abból a teremből és külön beszélgetett vele, s utána észre lehetett venni a II. r. vádlotton, hogy más hangnemben, enyhébb hangon beszélt az előállított személyekkel. Bár több alkalommal hangsúlyozta a II. r. vádlott, hogy ő orvos, s emiatt csak rövid ideig tud a forradalmi tanácsban működni, a valóságban mégis, ennek ellenére azt lehetett tapasztalni, hogy közszereplését előtérbe helyezve, a betegeit is elhanyagolta. Egyik alkalommal azt a kijelentést tette, hogy „vezető funkcióban kommunista nem lehet". Még a kezdet kezdetén Polacsek Antal párttaggal leadatták a pisztolyát a nemzetőrség részére, s ekkor a pisztoly átvételéről szóló elismervényt dr. Dinka József II. r. vádlott írta alá. Más esetekben megállapítható volt, hogy a vádlott felszólalásával a szélsőséges elemeket csendesíteni, a hangoskodókat csitítani, mérséklésre inteni igyekezett. Az egyik kultúrházi gyűlésen, amikor a tsz-ek ügye szóba került, azt mondta, hogy „aki akar, az maradhat a tsz-ben, a szövetkezésnek nincsen akadálya!". Még amikor az október 28-i tüntetés meg sem kezdődött, csak hallani lehetett a hírét, a feleségét átküldötte a tanácsházára, hogy a drapériákat, vörös zászlókat és egyéb dekorációs anyagot mentsék meg, nehogy azokat a felizgatott tömeg ott találja és kifogásolja. A II. r. vádlott felesége a lakásukra vitte e tárgyakat, ott megőrizték, és később visszajuttatták a tanácsnak. Még november 4-e előtt az egyik dombegyházi tsz gyűlésére a tsz-elnök meghívta dr. Dinka Józsefet is, mint a „forradalmi tanács" elnökét. Itt egészen mérsékelt magatartást tanúsított, a tsz fennmaradása ellen nem beszélt, inkább a hangoskodókat csendesítette. Hasonló magatartást tanúsított azon a kultúrházi gyűlésen is, amelyiken a tsz-ek feloszlatásának a kérdését egyesek felvetették. Ezen a gyűlésen - amikor erről volt szó - a szélsőséges elemeket csitította. Sulyok István dombegyházi származású határőrtiszt 1956 decemberében Orosházán teljesített szolgálatot. A dombegyházi őrs ellenőrzése végett több alkalommal megjelent Dombegyházán szolgálati úton, s ily alkalmakkor ottani rokonságát is meglátogatta. 1956. december elején a battonyai „ellenforradalmi megmozdulás" leverésében részt vett, s az ezt követő időben egyik alkalommal Dombegyházán járva, Galajda József határőr főhadnagy, az ottani őrsparancsnok társaságában felkereste Dinkáékat, lakásukon. Szóba került az akkori politikai helyzet, s ekkor a II. r. vádlott, aki a politikai szerepléstől már visszalépett egyébként, úgy nyilatkozott, hogy ő elismeri a Kádár-kormányt és helyesnek tartja azt is, hogy Sulyok a december eleji battonyai ellenforradalmi megmozdulás leverésében részt vett. A beszélgetés során a határőrtiszteket pálinkával kínálta meg, s koccintottak Kádár miniszterelnök egészségére.