Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Dokumentumok II/1
Baráth István I. r. vádlott szülei vagyontalan gazdasági cselédek voltak. A földreform során 3 kat. hold juttatott földet kapott, egyéb vagyona: egy családi ház. Nős, 7 kiskorú gyereke van, a legkisebb 3 hónapos, a legidősebb 14 éves. 1945-től 1955-ig tagja volt a Magyar Kommunista Pártnak, illetve a Magyar Dolgozók Pártjának. Mivel rossz anyagi helyzete miatt a tagdíjat nem fizette, végül is tagdíjhátraléka miatt a pártból kizárták. Az 1948-ban alakult „Petőfi" Tsz alapító tagja volt. Evekig volt tsz-tag, s nagy családjára tekintettel, amikor a mezőgazdasági munkák szüneteltek, ipari munkásként dolgozott különböző helyeken. A felesége beteges. 1951-ban a székesfehérvári járásbíróság tiltott ajándék elfogadásának a bűntette miatt 3 hónapi felfüggesztett fogházra ítélte jogerősen, az 1953. évi 11. tvr. 9. §-a alapján azonban a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól mentesült, tehát büntetlen előéletűnek tekintendő. 1957. április 27-én Budapesten letartóztatták, azóta előzetes letartóztatásban van. 1956. december 7-én Dombegyházán az I. r. vádlott kiment a piacra, itt sertést akart vásárolni. Mivel megfelelőt nem talált, betért a vendéglőbe. Itt jutott tudomására, hogy Dombegyházáról vontatóval mennek tüntetni. Forgó József határőr és egy Purzsa nevű személy hívta az I. r. vádlottat is, aki időközben több féldeci pálinkát elfogyasztott. A dombegyháziak vontatóval indultak Battonyára tüntetni, Baráth István I. r. vádlott is felszállt az egyik vontatóra, csatlakozott hozzájuk. Amikor megérkeztek Battonyára, ott a tanácsháza előtt már nagy tömeg volt, gyűlést tartottak. 1 Az I. r. vádlott Purzsával együtt felment a tanácsházára, ahol az ún. „forradalmi tanács" székelt. Itt jelentkeztek a forradalmi tanács elnökénél: Jenéi Jánosnál. Majd Purzsa átadott az I. r. vádlottnak egy papírlapra írt szöveget azzal, hogy azt mondja mikrofonba. A szöveg pontos tartalmát megállapítani már nem lehet, azonban kétségtelenül tartalmazta azt, hogy a dombegyháziak foglalják el előző helyüket a vontatókon, mert mennek tovább. Ezután a 4 vontató a mintegy 100 főnyi dombegyházi személlyel elindult, alig hagyták el Battonya határát, utolérte őket még három autóbusz, további tüntetőkkel. Mezőkovácsházára érve a tömeg a járási pártbizottság épülete elé ment. Itt már a kapuban elkezdték hangoztatni, hogy le kell mondatni Lipták Andrást, az MSZMP járási bizottságának tagját. Ekkorára már kb. 250-300 főnyi tömeg verődhetett össze. Időközben ugyanis mezőkovácsháziak is csatlakoztak az idegenből jött tüntetőkhöz. Kb. 72 1 lehetett, amikor a tömeg egy része benyomult a járási pártbizottság épületébe, felmentek az emeletre, abba a szobába, ahol Gabnai Sándor járási pártbizottsági dolgozó tartózkodott. Baráth István I. r. vádlott is a benyomulok élén haladt, s ő volt az, aki - ismerve Gabnai Sándort, aki korábban a járási tanács mezőgazdasági osztályán dolgozott, mint tsz-szervező - megszólította Gabnait és kérdezte tőle, hogy hol van Lipták András. Követelték, hogy mondjon le a járási pártbizottság s az előző napon tartott aktíva-gyűlés jegyzőkönyvét kérték. Gabnai Sándor kitérő választ adott, s mondta, hogy azt nem