Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

fusok között. Ipari tanulókat stb. elítéltek 4-5 évre, tanárok, ügyvédek, katona­tisztek, akik a háttérből irányították őket, azoknem kapnak semmit, mert nem fogtak fegyvert. Ezen jót nevetnek. A forradalmi bizottságok a tsz-ben napidíjat szedtek azért, hogy a tsz-t feloszlatták. Ezt a napidíjat még most sem fizették vissza. Erre hozni kellene határozatot. A szakember imádatot meg kell szüntetni. Fent kellene kezdeni a söp­rést. Tapasztaljuk, hogy van bizonyos passzivitás a párttagság körében ezeknek a kérdéseknek nem megfelelő tisztázása és érvényesítése következtében. Másolat s. k. aláírás nélkül. - BéML PA. - MSZMP l.fond, 8. cs. - 1 öe. A hozzászólásokat áthatotta a forradalom alatt átélt - többnyire indokolatlan -félelem miatti bosszúvágy. Ezért kifogásolták sorra a bíróságok „enyhe"ítélkezését, az internáltak fokozatos hazaengedését (akik ellen az ügyész vádat nem emelt, azt természetesen nem lehetett tovább őrizetben tartani); az internáltak a rendőrségen, a karhatalomnál többnyire alapos verésben, megaláztatásokban részesültek, amiről a gyűlés tagjai tudtak. 1 Szarvasi György (Szarvas) első fokon 10, a Legfelsőbb Bíróságon 15 évet kapott! - 615/ 1-2. sz. dokumentum. 2 A békésszentandrási eseményekhez 1. 178-179. sz. dokumentum, ill. rendőrségi össze­foglaló - ÁBTL 3.1.5-0-14977/237. - A párt lefegyverzéséről másutt nincs adat. 3 Fekete Pál és társai ügyére, a súlyos ítéletekre 1. 86/7. sz. dokumentum. 'Tóth Istvánt nem mentette fel a katonai bíróság - az ítéletet 1. 86/7. sz. dokumentum. Egy perben ítélték el Fekete Pállal; 15 évet kapott. 162/2. Békéscsaba, 1957. május 26. Beszámoló az MSZMP megyei pártaktíva értekezletéróT Május 25-én reggel Békéscsabán, a Jókai Színházban több mint ötszáz résztvevővel megkezdte munkáját az MSZMP megyei aktívaértekezlete. Az értekezlet első részében a megyei pártbizottság beszámolóját Klaukó Mátyás elvtárs ismertette. Klaukó elvtárs beszéde: Pártunk életében mindig nagy jelentősége volt a megye kommunistái tanácskozásának, mai pártaktíva értekezletünknek azon­ban különös jelentősége van. Mi adja meg a mai tanácskozásunknak e különös jelentőségét? Mindenekelőtt az, hogy hazánkban a Szovjetunió segítségével, támogatásával szétzúztuk az ellenforradalmi fasiszta bandát és mögöttünk van már politikai, gazdasági harcokban sikeres hat hónap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom