Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

a megyei ügyészség hatáskörébe tartozik. Ebben a megyei főkapitányság dönt. Eddig nem kérdezték meg a helyi szervek véleményét ebben a dologban. A megyei ügyészég a legfelsőbb ügyészséghez fordult azzal, hogy minden esetben kérje ki a helyi szervek véleményét egyes emberek szabadlábra való helyesésé­nél. Gondolom, hogy ezután olyan kirívó hibák nem fordulnak elő, mint eddig. [...] [...] Bírói eljárásokkal kapcsolatban. Rendszerint azt a szervet éri a bírá­lat, amely a pontot teszi az ügy végére. Ez nem indokolt. A bírósághoz tartoz­nak a népi ülnökök is. Az elvtársak szükségesnek tartották, hogy népbíróságot hívják létre. Ez lényegében megvan, csak működtetni kell őket. A népi ülnökök álláspontja is hozzájárul ahhoz, hogy milyen döntés születik meg. Gondosan ki kell válogatni a népi ülnököket. Feketét, Tóthot stb. miért nem lehetett elítélni? Bizonyos fokig a katonai és a polgári vonal ütközik. Nehéz a polgári bíróságnak a munkája, ha a na­gyobb bűnöst (Tóthot) a katonai bíróság felmentette. 4 Sok esetben előfordult, hogy elvtársak is visszavonják az előzőleg tett tanúvallomást, amit a nyomozat során a nyomozó szervek előtt tettek. Hiába van ott a tanúvallomás, ha a bírósági eljárásnál visszavonják. Korábban ezt bizonyos félelem idézte elő, féltek az esetleges megtorlástól. Nincs mitől félni az igazságot megmondani. A bíróság csak akkor tud igazságos, tárgyilagos íté­letet hozni, ha igazságos tanúvallomás van. Azzal a kéréssel szeretnék fordulni különösen a járási MSZMP intézőbizottságok felé, mivel nagyjából és egészé­ben a járási ügyészségek élén - a mezőkovácsházi járás kivételével - párttag van, előlegezzék a bizalmat, hogy jó munkát tudjanak végezni, bízom, hogy nem fognak csalódni bennük. 14. Putnoki Gyula, gyomai járási IB. Az ellenség jelenlegi aknamunkájá­val kapcsolatos észrevételek és ezzel kapcsolatos harc néhány problémájával szeretnék foglalkozni. Az ellenforradalmat gyökerestől ki kell irtani. Az ellen­ség most az október előtti módszerhez folyamodik, hogy a dolgozókat egymás­sal szembeállítsa és a munkáshatalommal is. Hiba, hogy nagyon erős az intrika a pártban, ez is lehetőséget ad az ellen­ség munkájára. Igyekeznek a párt politikáját úgy végrehajtani, vagy végrehaj­tatni, hogy a dolgozókat eltávolítsák a párttól. Szembeállnak egymással a mun­kásőrségek és karhatalmista elvtársak a fegyver miatt. Az ellenség igyekszik a pártra olyan módszereket, döntést ráerőszakolni, amely visszájára sül el. Igye­keznek félremagyarázni a párthatározatokat. Az orrunk előtt dolgozik az ellen­ség. Érthetetlen a munkásőrség lassú felfegyverzése, én ebben is az ellenség kezét látom. Hogyan állunk az ellenség elleni harccal adminisztratívan és politikailag? Úgy vetik fel a dolgozók és párttagok, hogy keblünkre öleljük megint az ellen­séget. Az ellenforradalom fizikai megsemmisítését úgy akarjuk végrehajtani, hogy hazajönnek még azok is, akiket elvittek? A bíróság osztályállásponton áll. De milyenen? Ha proletárállam van, akkor proletár osztály állásponton kell hogy álljon. Ne bujkáljanak a paragra-

Next

/
Oldalképek
Tartalom