Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
lekményeket nem követett el. A legtöbb helyen a tüntetés, a sztrájkban való részvételük nem mindig a politikai megnyilvánulás volt, hanem a tanulás alól való kibúvás. Egyetlenegy helyről kaptunk jelentést durva megnyilvánulásról: Nagykamaráson a tanulók a volt a párttitkár gyermekét fel akarták akasztani, amit a tanulók többségének józansága megakadályozott. Középiskoláinkban október végén meglazult az ifjúság fegyelme. A tanításban október 23-a után zavarok álltak elő, a szülők részéről megnyilvánuló hisztéria miatt a kollégiumi tanulók zöme eltávozott, a vonatközlekedés zavarai következtében a vidékiek bejárása is bizonytalan lett. De a tanulási fegyelem meglazulásának okai messzebbre nyúlnak vissza. Zavarossá tette a tanulók látását az egyre jobban fokozódó ellentmondás a tankönyv és az élet között. A nevelők komoly erőfeszítéseket tettek a nyugalom és fegyelem megőrzésére, pl. Szarvason, Gyulán a tanítóképzőben, Szeghalmon. Olyan jelenségeket is tapasztaltunk, pl. Gyulán, hogy a mechanikusan beiskolázott I. o. tanulók közül néhányan az események során lemorzsolódtak. A téli szünet alatt a nevelők kapcsolatba léptek a szülőkkel. Több helyen, pl. Szeghalmon is eredményes vidéki szülői értekezleteket tartottak a szünet alatt. [...] [...] 1. Tanulóink, rádió, újság, utca és szülői ház hatására mind zaklatottabb lelkiállapotba mentek be az iskolába. 2. Az ún. „forradalmi bizottságok" sztrájk szervezése során az iskolákat hasonló megmozdulásra késztették, sőt kényszerítették. Pl. Gyula, Szarvas, Gyoma stb. 3. Zavarta a tanítást a szervezett tüntetések kilátásba helyezése, amikor is a szülők kétségbeesve mentek az iskolákba gyermekeikért (pl. Békéscsaba). Általában megállapítható, hogy az október 25.-november 2-ig terjedő időszak tanulmányi szempontból csökkent értékű volt. Tanítás szünetelése ezen idő alatt a megyében 3-4 nap volt, de voltak iskolák, ahol ezt a számot jóval meghaladta. Pl. Békéscsaba I. sz., Gyula, Sarkadkeresztúr, ált. isk. A M. O. O. [megyei oktatási osztály] úgy határozott, a kevés szénkészletre való tekintettel, hogy december 15-től 1957. február 4-ig téli szünetet rendel el a megye iskoláiban. [...] [...] A kormányrendelet megjelenése, amely a nyelvoktatást fakultatívvá tette általános és középiskoláink legnagyobb részében, igen nagy nehézséget okozott. Az eddigi felmérések azt mutatják, hogy a német nyelvet választotta a tanulók mintegy 70-80%-a, orosz nyelvet kb. 8-10%, és mintegy 10-15%-a angol és francia nyelv között oszlik meg. Ilyen nagyarányú német nyelvoktatáshoz ált. iskoláinknál nem rendelkezünk kellő számú nyelvszakos nevelővel s így a nyelvoktatás sok helyütt szünetel. Éppen ezért célszerűbb volna az orosz nyelv visszaállítása, amit - főleg a végzőknek - kezdettől fogva javasoltunk. 4. Hitoktatás. Általános iskoláinkban a folyó tanévre az 1956. június 2728-án történt beírások során a beírt 61 871 tanulóból 9201 jelentkezett vallásoktatásra. A helyi szervek javaslata alapján a megyei tanács vb-elnöke 51 r. k., 33 réf., 18 evang., 1 gör. kel., 1 délszláv lelkészt bízott meg a jelentkezett tanulók hitoktatásával.