Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

Hrabovszky László a Földművelésügyi Minisztérium árkádja előtt állt, amikor elkezdődött a véres színjáték. Csak az isteni gondviselésnek köszönhette, hogy életben maradt. A borzalmas élmény bénító hatása alatt sokáig mozdulni sem tudott. [...] [...] A kollégiumba kezdtek visszaszállingózni a véres mészárlást túlélő diákok. Némák, szomorúak voltak, s mindenki azt figyelte, ki jött meg, és ki hiányzik még. A brutális tömeggyilkosság ellenére egyöntetű volt a vélemény: a harcot feladni nem szabad, folytatni kell a küzdelmet. A gyűlöletes rendszer saját bűneinek súlya alatt előbb vagy utóbb úgyis összeomlik. Ezt a folyamatot kell minden lehetséges tisztességes eszközzel elősegíteni. Erre kötelez a haza megmentése, a mártírok kiontott vére. Ezeket a gondolatokat fogalmazták meg a kollégium lakói, köztük Hrabovszky László is. Egyetértés volt abban is, hogy a sikeres önvédelmi harc érdekében fel kell rázni a vidéket, el kell vinni a pesti forradalom üzenetét minden egyes vidéki városba, faluba, le egészen a legkisebb településig. Másnap, 1956. október 26-án Hrabovszky László útra kelt, hogy hazatérjen szülővárosába, Békéscsabára. Jött gyalog, teherautóval, vonattal. A vonaton rengeteg volt az utas, Pesten ragadt vidékiek igyekeztek hazafelé. Az emberek felszabadultan viselkedtek, beszédesek voltak, mondanivalóban sem volt hiány. Egyesek a mámoros hangulatú eseményekről cserélték ki nézeteiket, mások a Kossuth téri véres tragédia részleteit idézték fel. Amikor Békéscsabán a kissé késve érkezett vonatból kiszálltak az utasok, az állomás előtti téren mintegy 500 főből álló tömeg várakozott. Az emberek között bizonyára sokan voltak olyanok, akik aggodalommal tekintettek a kijárat felé, hozzátartozóikat várták a véres események által beszédtémává vált fővárosból. Az emberek többsége azonban ahhoz a helyi tüntetőcsoporthoz tartozott, amely a Pamutszövő előtti úton érkezett az állomás épülete elé, hogy annak tetejéről eltávolítsa a vörös csillagot, a gyűlöletessé vált, ötágú szovjet szimbólumot. [...] [...] Hrabovszky László [...] azonnal csatlakozott a tüntető tömeghez. Ekkor már valóban nem lehetett látni sehol a háztetőkön éktelenkedő, vörös fénnyel rémisztgető csillagokat. A rendőrség és a katonaság képviselői szintén csillag nélküli sapkával a fejükön üdvözölték a felvonulókat, így is jelezve, hogy a fegyveres erők a forradalom mellett állnak. Már későre járt, amikor a felvonulók egyesültek a mai Szent István téren várakozó tömeggel. Mindenki türelmetlen volt, szerette volna már kezében tartani azt a 16 pontot, melyben a csabai forradalmárok megfogalmazták, mit kíván a magyar nemzet és benne Békéscsaba népe. Bent a nyomdában lázas munka folyt, s nemsokára utcára került az 1945 utáni első szabad sajtótermék, amelyre több mint tíz évet kellett várni. Az emberek kezükben szorongatva olvasták a tömören fogalmazott tőmondatokat, s boldogok voltak, mert bennük álmaik megtestesülését látták.

2 [...] [...] A röplapok megjelenése és szétosztása előtt azonban még történt valami fontos esemény a nyomda bejárata előtt. Elterjedt a hír, hogy követ,