Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

Ismeretes a Fekete tevékenysége, hogy akkor pénteken is az erzsébethelyi piacon, amikor a szovjet katonák haladtak át, azt kiabálta, hogy „itt megy a magyar nép fekete csatornája". Valamikor azt mondta, hogy a megyei pártbi­zottságon annyi fegyver van, hogy a megye felét le lehetne lőni. Vagy ki a felelős azért, hogy két szovjet elvtárs meghalt, mert ő fegyverezte fel a diákokat elle­nük. Mihelyst Fekete elkerül a szabadon mozgó emberek köréből, akkor a Farkas elvtárs ügye is tisztázódik, de ez összekapcsolódik a Feketével. Felveti a Tóth alezredes ügyét, hogy neki lakomát csaptak, amikor a "Ven­déglátóhoz került, pedig akkor sok gyermekes apa került ki. Miért nem dolgo­zik a megyei pártbizottság? Vagy ott van a Gergely is, akinek valami köze van a békési vérengzéshez. A Fekete, Tóth és Nagy János százados ügyében a megyei intézőbizottság intézkedjen, mert ezeknek a zárkában a helyük. A ruhagyárban a taggyűlésen felvetették az elvtársak, hogy Szélingerné szervezte a sztrájkot, a tüntetést nov. 4-e után és mégsem tesznek semmit. Mi­ért nem csináljuk meg azt, amit a Barneválban csináltunk, hogy minden ellen­forradalmár ma már az utcán van és 3 a börtönben. Ebben az ügyben nagyobb határozottságot kellene mutatni és jobb intézkedést. A megyei pártbizottság­nak nem lett volna szabad olyan cikket írni, hogy nem értenek azzal egyet, hogy Feketét elvitték. Miért van szabadon (8-án! !) a Fekete? Blahut elvtárs: Ismerem a Farkas elvtársat, jó és rendes elvtársnak tar­tom. Pártpolitikai szempontból, aki kétéves iskolát is végzett, tudja, hogy mit kell tenni, nem is vonom kétségbe párthűségét ezzel kapcsolatban. De ahogy itt felvetődött, hogy őt a Fekete megfenyegette, kellett volna következtetnie, hogy ezek ellenforradalmárok. Farkas elvtárs azt mondta, hogy elvtársaink zöme nem láttunk [így] tisztán, de azon a szerdai eligazítón, melyet a Majoros elvtárs tartott, mégis úgy nyilatkozott, mintha az ellenforradalmárok indultak volna el. [így.] Kádár elvtárs a 24-i pártaktíva ülésen beszélt arról, hogy az események lényege az, hogy pártárulás következett be, de az nem jött le vidékre, hogy a fölső árulásnak milyen szálai voltak, melyik megyében, ezt nem tudjuk. Én állítom, hogy nagyon sok dolog nem fog napfényre kerülni. Megjegyzi Blahut elvtárs, hogy elsősorban a pártegységet kell megteremteni. Események zöme nov. 4-e után következett be. Jött a probléma, a pártnak a kettészakítása, amely ma is itt van. Nov. 4-e után, amit az intézőbizottság a Lipták elvtárssal szem­ben tett, nem ennek kellett volna kijönni a legégetőbben, amely az egész me­gyében, ill. városban szakították [így] széjjel a párttagságot. Ezt a cikket lehet, hogy a szerkesztőbizottsággal a Farkas elvtárs írta meg, amely nagyon helyte­len volt, és még most is vajúdnak többen, nem mernek a párthoz közeledni, mert sztálinisták. Persze nemcsak ez volt az oka annak, hogy a párt kettésza­kadt. Én javasoltam a megyei intézőbizottság tagjainak, hogy helyes lenne, ha a 8-i cikkel kapcsolatos hibát helyrehoznák, hogy nincsenek sztálinisták. Én ezt még most is kifogásolom és szeretném, ha lenne javulás, elsősorban a megyei de a városi elvtársak felé jönne helyesbítés, rehabilitas.

Next

/
Oldalképek
Tartalom