Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
Az bontotta ki Farkas elvtárs felé az eseményeket, hogy megmutatta az ellenforradalom összekötőnek a megyei intézőbizottság listáját. Hiba volt az, hogy Feketét kiengedték, amit a Klaukó elvtárs is felvetett, hogy helytelen volt, hogy kiszabadították és ezzel a szovjet elvtársak sem értettek egyet, mert többen mondták, hogy úgy is lesz sztrájk, mert nem Feketéről van szó, hanem az államhatalom megszerzéséről. Azt kell cselekedni, amit a Marosán elvtárs felvetett, hogy az ellenforradalmárokat fizikailag kell tönkretenni, mert szervezetten nyomul vissza az ellenforradalom és ha ezen nem változtatunk, pár év múlva megint bekövetkezik ilyen esemény. Nem értek azzal egyet, ahogy össze akarták szedni ezeket az ellenséges elemeket, mert 12-nek a lakására mentek ki és ezek nem voltak otthon. Ezek az üzemeknél vannak, csak össze kell szedni őket. Úgy néz ki, mintha valaki előre bezengte volna nekik, hogy vigyázzatok, mert el akarnak vinni benneteket. A Farkas kérdés, meg a többi mellékes kérdések, de ezeket a fő kérdéseket kell tisztázni. Baukó elvtárs: Felveti, hogy Farkas elvtársról azóta merültek fel hangok, ahogy a Petőfi Kör megalakítása került napirendre. Elmondja röviden, hogy ezzel kapcsolatban milyen lépéseket kellett tenni, és színt kellett vallani, hogy miben nem értünk egyet a Feketével. Aki azt mondja, hogy az okt. 23-i események után, amikor tisztázni kellett, hogy vagy meghalok, vagy vallani kell, aki azt mondja, hogy nem félt, az hazudik. Amikor a vasöntödéből elküldtek, a ruhagyárban meg akartak verni, aki azt mondja, hogy felvilágosító munkát kellett volna végezni, az is hazudik. Ereztük mi párt- és ifjúsági vezetők - mondja Baukó elvtárs -, hogy nincs tömeg mögöttünk. Farkas elvtárssal kapcsolatos tényeket [így] : O egy kicsit tovább volt megijedve. Egyrészt, amikor az intézőbizottsági ülésen megmondta, hogy nincs tisztázva a helyzet, hogy mi van itt. Rendkívül súlyosak azok a hibák, melyeket a párt központi vezetőség tagjai elkövettek, vannak jogos követelések. Sokáig tisztázódott benne, ez a hiba. Az intézőbizottságban voltak olyan törekvések, hogy Gergely, Fekete vagy Kederes jöjjön be. Az intézőbizottság Farkast bízta meg, hogy tárgyaljanak vele. Vasárnap délelőtt kérdeztem a Feketétől, hogy milyen kormányt ismer el, Rákosi-, Gerő- vagy Kádár-kormányt, ő azt mondta, hogy semmilyet nem ismer el. 4-én, amikor a szovjet elvtársak bejöttek, nagyon kevesen mentek tárgyalni velük. A Klaukó, Palyik és még 4-5 elvtárs volt az, aki ki mert hozzájuk menni. Lipták elvtárs leváltásával kapcsolatos kérdést az intézőbizottság fogadta el, nemcsak Farkas. Egyetértek azzal, hogy a Farkas elvtárs továbbra is dolgozzon a pártnál. Én megfogadtam azt, hogy az igazat meg kell mondani még akkor is, ha sokan nem értenek vele egyet. Többek között elmondja Baukó elvtárs, hogy most sem ért egyet azzal, hogy mindenkit vissza a régi helyére,