Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

a vb-titkár békekölcsönjegyzésnél egyes személyek bajuszát pörkölte tűzzel, hogy kölcsönjegyzésre kényszerítse, vagy továbbá a vb-elnök ellen állítólag négyszem­közt emberek orrát harapta le, mert nem értett egyet a dolgozó felvetett sérel­mével, vagy továbbá füleit csavarta le embereknek, vagy pl. lábait csavarta ki egyes beadási hátralékosoknak és sorolhatnánk még a légből kapott rágalmak özönét, pl. vádolták a végrehajtó bizottságot, hogy gyermekeit vitette el egyes személyeknek minden indokolás nélkül, sőt vádolták azzal, hogy közel 150 ka­tonaköteles ifjút kényszerített katonai szolgálat helyett bányamunkára. Ezeket, a bányából hazatérő embereket a végrehajtó bizottság ellen uszították és 20­30-as csoportokban a végrehajtó bizottságot állandóan vádaskodásokkal nap mint nap támadták. Ilyen és ehhez hasonló előkészítő aknamunka alapján all tagú intézőbizottság kényszerítette a végrehajtó bizottság egyes tagjait azonnali lemondásokra. Ennek all tagú bizottságnak a tagjai a következők: 1. Szabados György volt nyilas 2. Dávid András megrögzött bűnöző, börtöntöltelék 3. Balogh Imre hangoskodó kisiparos 4. Elek Zoltán megrögzött iszákos 5. Szivák Zsigmond ált. iskolai nevelő, nyilasérzelmű 6. Szántó István középparaszt 7. Csimpolyás Pál járműgyártó ktsz vezetője 8. Balogh István kubikos 9. Sitkei Miklós malomtulajdonos 10. Gyebnár József iszákos, közveszélyes munkakerülő 11. Kovács Imre kulák. A fenti bizottságot a forradalmi tanács megbízta azzal is, hogy a leváltott végrehajtó bizottsági tagok helyett ujjakat jelöljön, akik hivatottak lettek volna az ő elképzeléseik szerint a helyi vezetésre. Azonban a kormány további intéz­kedésére és a felsőbb szervek utasításaira a jelölésekben megegyezés nem jöhe­tett létre, újabb tanácsülés összehívását korlátozták a már felülről jövő intézke­dések és így vált valóra a forradalmi tanács által javaslatba hozott személyek megválasztása. A kormány határozata alapján a helyi és a járási párt és tanácsvezetők kezdtek határozottabban kiállni amellett, hogy a forradalmi tanács követelése­inek az ellensúlyozására szintén követeléseket támasztott, hogy tisztítsa meg a forr. bizottság a saját sorait is a csendőröktől, kulákoktól, horthista katonatisz­tektől és büntetett előéletű egyénektől. A forr. tanács ennek csak részben tett eleget három címeres osztályellenség eltávolításával (dr. Durkó Gábor, Sitkei Miklós és Elek Zoltán), ellenben bennmaradtak a bizottságba a kulákok és büntetett előéletű egyének. Ezt követően a forradalmi bizottság különböző átszervezéseket hajtott végre, részben a köztük keletkezett ellentétek következtében, részben a párt és az állam akkori vezetőinek a követeléseire. így alakult ki másodsorban, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom