Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése (Sümegi György)

persze, nagyfokú bennük az alkotó egyéniségükhöz szükséges szenzibilitás. így előfordul, hogy őszinteségük sért, s maguk is sértődnek, sértődhetnek. Fülep pl. fölkapja a fejét Hevesy Iván könyvei gyomai kinyomtatásán, ugyanakkor saját munkáját az egyébként korszakos jelentőségű Magyar Művészetet hiába kínálja kiadásra Knernek... A nehezedő években, a súlyossá váló körülmények között is készülnek könyvek a gyomai nyomdában, de Fülep ötletei-javaslatai közül sem az említett saját műve, sem mások munkái (Illyés Gyula, Kodolányi János, Pap Károly, Németh László, Vas István, Füst Milán kéziratai) nem jutnak el a kiadásig Kneréknél. Az egereket vajúdó hegyek juthatnak eszünkbe joggal akkor, amikor kiderül, hogy Fülep kérése alapján egyetlen dolog készül számára Gyomán: névjegye. Ugyanakkor természetes az, hogy az elkészült könyveket (néhány korábbira, io-es években kiadottra is vonatkozik ez) Kner megküldi Fülepnek, aki forgatja, olvassa Őket, elemzi, dicséri és néha szidja, bírálja is (pl. északi sorozat) Knernek levélben. Némelyik Kner-kiadványt fölhasználja illusztrációként előadásaihoz is. A legjobb Knerkönyvekben megnyilvánuló tipográfiai tudást, könyvművészeti teljesítményt mégis Fülep tartotta a legtöbbre, ő becsülte a legmagasabbra, értékük szerint, az alkotó szellemisége magasigényű megnyilvánulásaiként. Knerben a könyv legnagyobb magyar művészét ünnepelte legszínvonalasabb könyvei megjelenésekor leveleiben, az 1958-as Kner-emlékesten elmondott beszédében és a Kner-levelezés kötetről írva

3 egyaránt. A Füleptől föntebb már idézett kortársi visszaemlékezést érdemes tovább idézni, mivel az embert, a nyomdászt s kettejük kapcsolatát, ezen belül még a levélíró Knert is jellemzi: „Mint másban, a levélírásban is fáradhatatlan volt, 20-30-at írt néha naponta bár azután, mint maga mondja egy helyen, jóformán csak velem levelezett, de ennek már oka volt, legvégül pedig, tudtommal, csakugyan nem is volt már kívülem más, aki írt neki, és kétségbeesetten, tehetetlenül vártam sorsáról hírt adó leveleit - közvetlenül a katasztrófa előtt. (...) hadd mondjam el hát nagyon röviden, milyennek láttam, ismertem őt. (...) Mert egy és másban valóban a megtestesült superlativus volt, olyan, amilyennél nagyobbat én legalább, immár elég hosszú életemben, nem láttam. (...) Tehát egészen röviden: Kn. I-hez fogható munkabírású, a munkát szerető, a munkában élő, a szó szoros értelmében szünet nélkül dolgozó embert nem ismertem többet. (...) ahogyan Ő dolgozott, az emberi teljesítőképességnek végső foka. (...) Amekkora energia ebben a zömök, masszív testalkatú, percig se nyugvó emberben feszült, az energetika nyelvén is csak valami különleges, maximális jelenségnek (kiemelések: F L) nevezhető - olyan volt, mint egy villamossággal pattanásig telített motor, amit csak erős falazata óv meg a szétrobbanástól. (...) egyik-másik levelében, szinte mentegetőzésként mondja, csak most éjfélkor, a napi munka után jut hozzá, hogy nekem írjon, s ez nem arra mentség, hogy fáradt, röviden ír, hiszen a levél 8-10-12 lap, másnak maga is órák fárasztó munkája - hanem arra, hogy csak más dolgai után tud sort keríteni rá, pedig éppen ez a szellemi cselekvése milyen fontos neki. (...) Azért kezdtem vele, mert mértéknek szántam - ti. ugyanilyen arányú volt néhány más tulajdonságában. Most említem, amit ő itt első helyre tétetett volna velem, ahogy életében mindig első helyre tette: hazája, a magyarföld, a magyar nép iránti szeretetét. E körül évek során sűrűn voltak vitáink, én átkozódtam elkeseredésemben, ő a legaljasabb bántalmak közben hű és rendületlen volt. Azt vallotta, mindent elvehetnek tőle, az életét is, a magyarságát nem. (...) Korának legnagyobb, legtudatosabb, legtudatosabban a jót, az igazit tudó és akaró tipog:\