Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

So Gyoma, 1938. december 9. Kedves Barátom! Kedves soraira késéssel válaszolok, mert egy napra fent voltam a Felvidéken. Egy nótárius hívott, megrendelés felvételére. Bár sohasem látogatunk megrendelőket (két körlevelet mellékelek ide, amely üzleti politikánkat megvilágítja ezen a területen), felhasználtam ezt a meghívást arra, hogy lássam, mi a helyzet a közigazgatásban, hiszen minden rendelést, ami onnan jön, cenzúrázok, hogy a tájékozatlan jegyzők felesleges károsodást ne szenvedjenek a téves rendeléssel. - Azt látom csak, hogy még ideiglenes a közigazgatási berendezkedés, s lassan fog csak kialakulni. Erről nem akarok most részletesebben írni. Idei levélváltásunk egy percig sem ébresztette azt az érzést, mintha mi ketten nem érthetnénk meg egymást. Csak azt éreztem folyton, hogy még olyan okos és elfogulatlan ember is, mint ön, csak kívülről ismeri a gazdasági életet, és nincsen, aki megmagyarázza Önnek, hol lehet megmarkolni a dolgokat. Pedig milyen fontos volna az, hogy az önfajta emberek tisztán lássanak gazdasági dolgokban, s tudják, mit és milyen módszerekkel lehet csakugyan realizálni is. Például: tegnap beszéltem egy igen-igen kedves barátommal, aki a legjobb magyar belgyógyász,

1 igen világos fej, kitűnő koponya, érző és értelmes ember. Elmesélte, hogy a kormány egyik legelső fiziológusunktól szakvéleményt kért a cukor árleszállítására nézve. Ez még a mostani leszállítás előtt történt. Ez a kitűnő tudós azt válaszolta, hogy nem kell leszállítani a cukor árát, mert ezzel ártunk egy egész generációnak. Mást kellene csinálni. Szerinte a cukor nagyobb fogyasztása egy bizonyos fajta vitaminból rohamosan felfokozza a szervezet szükségletét, s ezt a szükségletet az abszolút irracionális magyar étkezési szokások nem tudják kielégíteni. Szerinte a cukor és a fehér kenyér együtt méreg. Ha a nép több cukrot fogyaszt, sokkal barnább kenyeret kellene fogyasztania, bőségesen, hogy megkapja azt a mennyiségű és minőségű vitamint, amelyet a magasabb cukorfogyasztáshoz meg kell kapnia. Ránéztem barátomra, s elcsodálkoztam. Kérdésemre azt felelte, hogy a kitűnő fiziológusnak abszolút igaza van. Rossz és drága kiőrlési arány mellett meg nem felelő és drága kenyeret eszünk, s a cukorfogyasztás emelése (amely egyik vesszőparipája a közvéleménynek, nekem is, mert hiszen egy hold kalászos 9 napi munkát igényel, egy hold cukorrépa pedig száz napon felülit évente), íme egyenesen élettani veszedelem, mert azt a kevés reformert, aki az irracionális, egyoldalú, nem gazdaságos magyar étkezési rendet kifogásolják, állandóan ki szokták nevetni. Ahová tehát nyúlunk, súlyosnál súlyosabb szakkérdések merednek elénk, s mindenre igen-igen későn terelődik csak rá a figyelem. Schöpnin Aladár

2 írta meg nemrég, hogy az új magyar reformprogram milyen aggasztóan hasonlít az 1910-12-es galileista programhoz. Bizonybizony, sok minden lett igen-igen későn hivatalos programmá, amit középosztálybeli embernek nem is volt szabad hangosan kimondani. Akkor azonban nem „destruktív", hanem „szubverzív" elemnek nevezték érte. Talán volna ideje arra, hogy elolvassa M. J. Bonn mellékelten küldött kis füzetjét. Nagyon sok érdekes dolog van benne, de talán a legfontosabb az a jegyzet, amely a 49. oldal alján található. Minden üzletember tudja, hogy olcsó tömegcikk csak széles körű fogyasztás alapján lehetséges. Ezt a tömegfogyasztást csak egy olyan bérpolitika hozhatja létre, amely megrázkódtatás nélkül, meleg szívvel, de hideg fejjel, céltudatosan és lassan emeli a béreket, hogy ezzel megnyissa a piacokat a termelés számára. Ezen egyszerre nem lehet segíteni, de azzal sem, hogy elsősorban azokat verjük agyon, akik ezt a bérpolitikát 136