Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

lág és szűnjön meg az emberiség, semhogy ilyen áron váltsa meg jogát az élethez. Én, mondom, semmiféle teória hűvösségéből nem tudom nézni ezt a dolgot - én embereket látok, és úgy érzem, ordítanom kellene értük, vagy nekimennem az egész világnak. Nem tettem, s lám, nem teszem - ezért érdemlem meg én is, hogy az Isten kiköpjön a szájából, sőt, én még inkább, mint bárki más, mert hát én volnék a „próféta." S ezért hiszem, amit írtam, hogy a bűnhődésnek előbb-utóbb el kell következnie mindnyájunkra. S ezért hiszem, amit Ön nem akar elhinni, hogy a magyarságnak el kell pusztulnia, mert ilyen elszántan és aljasul sehol se élnek a nyomorgók ellen, mint itt. S ha ön ehhez a magyarsághoz érzi tartozónak magát, akkor a gazok bűneinek következményeiben is osztoznia kell. Holott az igazság ez volna: itt már rég nem volna szabad nyomorgónak lennie (meg lehetett volna csinálni, csak akarni kellett volna), és Kner Imrének nem közigazgatási marhaságokat kellene nyomtatnia, hanem amit én már rég reklamálok rajta (s tudom, hiába - de nem ő tehet róla); Petőfit és társait. A mérleg ez: egyfelől nyomorgók, másfelől: a legkiválóbbak nem csinálhatják, amire hivatottak! Ez pedig: testi és szellemi halál. Igaz szeretettel Fülep Lajos A levél autográf, kék tintával íródott. BML, XI. 9. Kner Nyomda Ír, C/30. 168-171. 1 rachitikus - angolkóros 76 Gyoma, 1938. május 9. Kedves Barátom! Néhány napig Pesten voltam, és csak ma válaszolhatok kedves soraira. Olyan irányban nem értettem félre sorait, mint ahogy most feltételezi. Ha azt érzi levelemben, hogy lelkiismeret-furdalásom van, abban igaza van. Olyan értelemben, ahogy ön írja, igenis teljes felelősséget érzek magamban azért a három millióért, amellyel mindig szolidárisnak éreztem magam mint ember, mint kortárs és mint állampolgár is. - Most újra átolvasva hosszú levelemet, csak azt látom, hogy talán ezredszer felsorakoztattam magamban annak a számtalan kísérletnek az emlékét, amely éppen arra irányult, hogy kivegyem a részem az értük való munkából. A félreértés másutt van közöttünk. Ön csakugyan a próféta, én pedig nem vagyok sem közgazdász, sem szociológus, sem politikus, hanem dolgozó polgár, aki kisgyerek[kora] óta harcol realitásokkal - de amellett a saját érzelmeivel is. - És egy életnyi keserves kísérlet és kínos tanulság árán kellett rájönnöm arra, hogy a legridegebb közgazdaságtudománynak van itt is igaza. Senkinek sem lehet adni semmit, mert minden csak annyi van a világon, amennyit egy-egy társadalom megtermel magának. És akit megterhelnek azzal, hogy ellenérték nélkül kell adnia, annak erején felül kell dolgoznia, érdemetlen akadályokkal és terhekkel. Akit pedig megnyomorítanak azzal, hogy adnak neki, anélkül, hogy ezért ellenértéket kelljen adnia, attól elveszik az emberségét, megalázzák és a végén életképtelenné teszik. Mindenki mindenkire rá van utalva a társadalomban, s csak az a társadalom egészséges, 130