Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

amelynek minden tagja tud több vagy kevesebb csereértéket produkálni (kivéve a saját hibájukon kívül munkaképteleneket, pl. betegeket stbi). Hogy ez a mi társadalmunk ilyen keveset termel, és azt a keveset ilyen rosszul osztja el, annak a munkát szervező és munkalehetőséget teremtő erkölcsi és szellemi javak szűkös volta az oka. - Ezzel a kultúrával, ezzel a szakmai tudással és ezzel a szervezettel (most persze az intellektuális szervezetre, a munka, a feladatok, a szolidaritás érzésének és tudatának szervezetére gondolok) nem lehet többet termelni és jobban elosztani. Ha figyelmesen elolvassa a levelemet, látni fogja, hogy harmincesztendős harcban állok a környezetemmel azért, mert én látom és tudom, hogy ezeken a dolgokon segíteni kell. És mert amennyire erőm, képességeim, helyzeti lehetőségeim ezt megengedték, segítettem is rajta, azon az áron, hogy most tartalékok nélkül megyek az ismeretlen jövő elé, elég nagyszámú családdal (beteges feleség, két felneveletlen gyermek, anyám, féllábú, beteges, munkaképtelen és teljesen vagyontalan öreg apósom, aki ősszel elveszítette eltartóját, egyetlen fiát, stbi). Én neveltetésemnél, élettapasztalataimnál, mesterségemnél, körülményeimnél fogva nem láthattam másként ezt a legnagyobb problémakört, mint ahogy látom. Mindent, amit csinálok, az befolyásol, hogy egy aránylag kis közösségben három milli

ó ember a legminimálisabban értelmezett kulturális javak fogyasztásából is ki van rekesztve. Réges-régen azt kellett látnom, hogy eleve minden kísérletem sikertelenségre van ítélve, mert az ilyen társadalomban eredményes kiadói munka csak átmenetileg, rövid időre, rövid lejáratú, tehát felszínes program alapján és súlyos koncessziókkal lehetséges. Ezt pedig csinálni nem akarom, és nem is bírom. Amihez Önnek a próféta emberi és lelki élményein kellett eljutnia, ahhoz nekem el kell jutnom naponta és óránként, minden egyes üzleti elgondolás kivitelezése, kalkulációja közben, a kétszerkettő alapján. Hát igen: az ember sokszor fordult más dolgok felé is, volt úgy, hogy sokszor mást és más dolgokat talán jobban szeretett, de ki lehet-e tartani egy olyan társadalomban, illetve ki lehet-e bírni az állandó lelki feszültséget akkor, amikor a próféták között süket fülekre talál az olyan próféta, mint Ön, és amikor az üzletemberek nem akarják megérteni azt a fajta kalkulációt, amelyre az élet engem megtanított? Hiszen naponta hall az ember minden oldalról egyformán nyilatkozatokat, amelyek cáfolatára a gondolatsor harmadik vagy negyedik láncszeménél rá kell akadni, amelyek az ön igazságával és az én igazságommal egyformán ellentétesek, és napok alatt tűnnek el a feledésbe. Az az érzésem, hogy a szocialistáktól a legjobboldalibb pártokig mindenki az ön igazságát és az én igazságomat kerülgetik - s most, amikor a kétségtelen számok, tények, adatok bizonyítják, hogy a gazdasági helyzet, sőt ama három millió egy részének helyzete is erősen javult - az izgalom azért fokozódik, mert sokan nem akarnak még szembenézni ezzel az igazsággal. Nem adni kell ennek a három milliónak, nem „segíteni" kell rajtuk, hanem meg kell találni annak a megoldását, hogy állandóan csereértéket előállító, hasznosan dolgozó tagjai legyenek a nemzeti szervezetnek - akik meg tudják szerezni az ehhez szükséges kulturális javakat, megvetvén alapját a további folytonos fejlődésnek. Amíg ez meg nem történik, addig a nemzet története sem igazi története a nemzetnek, mert az egész nemzeti élet csak csonka élet. Vannak titokzatos folyamatok, ilyen pl. a városi ember elterméketlenedése, a városok sorozatos és folyamatos kihalása. Ha az a három millió nem volna, a városok már csak üres falak volnának. Kérdés, meg lehet-e találni az emelkedés útját ennek a három milliónak számára úgy, hogy a maga természetes, ösztönös életformáját megtartsa, 131