Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

denkt bűnös abban, hogy az országban 3 millió földműves proletár-koldus van, jog, kenyér, hajlék, a legelemibb életfeltételek nélkül; ezeket nem fosztották meg semmitől, mert nem volt semmijük; senkinek, akinek megélhetése van, nem lett volna szabad egy nyugodt éjszakájának lennie, egy jó falatot lenyelnie, egy rendes ruhát magára öltenie, amíg ez a pokol itt meg nem szűnik. De mindenki lelkiismerete nyugodt volt, zsidóké és keresztényeké, s a legjobbak azt hitték, ha a maguk dolgát jól elvégzik, akkor a maguk részéről mindent megtettek. Végzetes tévedés. Van egy törhetetlen elv: az egyetemes felelősség elve. Nem lehet kivonnia magát alóla senkinek semmilyen alibivel, a legjobban végzett munka alibijével se. Káin azt mondta, mikor az Isten számonkéri rajta Ábelt: „őrizője vagyok én az én atyámfiának?" Mindenki Káin, aki úgy él, dolgozik stb., mintha ő nem volna atyjafiának őrizője. Az egyetemes felelősség elvét nálunk nemcsak hogy kutyába se vették, hanem az egyetemes felelőtlenség elvévé igyekeztek átformálni. Ezért kell itt bűnhődnie mindenkinek. Legyen meggyőződve róla, hogy ha ma a zsidóság bűnhődik, holnap a többire kerül a sor. Az egész magyarság sorsa meg van pecsételve, hamar el fog pusztulni. Fájdalmas, hogy nemes értékek is pusztulnak vele, de a világi törvények nem szentimentálisak. Mitgefangen, mitgehangen.

1 Ez az, amit én már rég látok. S csak azt kívánom, hogy ne kelljen látásom teljesülését végig megélnem itt. Szeretem az életet, de az ilyenből nem kérek. Abban a reményben, hogy a nyáron mégiscsak találkozhatunk, szeretettel köszöntöm, igaz barátja Fülep Lajos A levél autográf, kék tintával íródott, kék levélpapírra. BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 162-163. 1 Mitgefangen, mitgehangen - Aki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók. 74 Gyoma, 1938. április 28. Kedves Barátom! Levelét vettem, de valahogy úgy érzem, hogy hozzám intézett megállapításai nem jó helyre vannak adresszálva. Ha régen ismerjük is egymást, ez az ismeretség nem elég alapos ahhoz, hogy ezt ön tudhassa, de mégis így van. Nekem igazán nincsen 25 esztendeje, vagy még régebben, nyugodt és jó kedvem soha, mert az a probléma, amely csak most - és most igen nagy ellenállás ellenében - tolul előtérbe, mindig élt bennem. Tudnia kell, hogy engem 12 éves koromban, a harmadik gimnázium után kivett az apám a gimnáziumból. A negyedikbe be voltam már íratva, amikor elhatározta, hogy inas leszek, ő akkor építette fel a nyomdát, új gépekkel, betűkkel rendezte be, szóval akkori viszonyok között roppant összegű adósságot vállalt. Akkor aztán hirtelen egy szemidegbénulást kapott, ezt szemidegsorvadásnak nézték a doktorok, s azt jósolták neki, hogy két év alatt megvakul, és három-négy év alatt meghal. Kétségbeesésében nem maradt más hátra, mint engem azonnal munkába állítani, azonban ennek az okát csak sokkal később mondotta el nekünk. - Ez azonban nem tartozik ide. Tény azonban az, hogy 12 éves koromtól fogva munkások 123