Jároli József: Dokumentumok az 1848–49-i forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 16. (Gyula, 1995)
Békés megye részvétele a szabadságharcban
azonban mint már lezárt legelőpert, a X. te. 2. §-a alapján nem látta megváltoztathatónak. 85 Áprilisban még sikerült a legelőfoglalástól - a törvényes igazságkeresés lehetőségének megcsillantásával - a községet a megye vezetőinek leszerelni. 86 Miután a törvényes út nem bizonyult járhatónak, a Trautmannsdorf családnak jutott csákói pusztát szeptember 20-a előtt néhány nappal elfoglalták az orosháziak (147. sz. dokumentum). A város országgyűlési képviselője és a megye is a békés megoldás lehetőségét igyekezett biztosítani a községnek (131., 179. a), 179. b) sz. dokumentumok). Tényleges hatósági intézkedésre akkor került sor, amikor az alispán felhívását Orosházán, a november 24-ére összehívott népgyűlésen a főszolgabíró nem tudta kihirdetni, mert a népgyűlés résztvevői rátámadtak, és el kellett menekülnie Orosházáról (184. sz. dokumentum). A megye ekkor amezőberényi lázadás leverésével megbízott kormánybiztoshoz fordult segítségért (185. sz. dokumentum), aki időközben lemondott megbizatásáról, és helyette az OHB Bogyó Sándor képviselőt küldte ki, a Lehel-huszárokat adva mellé katonai karhatalomként. Bogyó Sándor december 10-én Orosházán népgyűlést tartott, ahol felolvasták Kossuth Lajosnak a megye és Orosháza lakóihoz intézett kiáltványát (185., 190. sz. dokumentumok). A kiáltvány és a katonai karhatalom hatására december 12-13. között az orosháziak elhagyták az elfoglalt legelőt (190. sz. dokumentum). A községbe kiküldött rögtönítélő bíróság 1848. december 16-án halálra ítélte Oláh Istvánt, lázítás vádjával. Az ítéletet másnap végre is hajtották 87 (195. sz. dokumentum). A többi vádlottat a rendkívüli fenyítő törvényszék hosszabb-rövidebb börtönbüntetéssel sújtotta (232. sz. dokumentum). 1849. tavaszán az igazságügyminiszter a kisebb vétkeseknek kegyelmet adott, a közigazgatás ellen lázító és a főszolgabírót inzultáló vezetők számára azonban nem (238., 251. sz. dokumentum). Gyoma és Gyulavári esetében nem került sor katonai fellépésre, mert a gyomaiak november utolsó napjaiban önként elhagyták az elfoglalt földeket, a gyulaváriak pedig megegyezésre törekedtek 88 (182. sz. dokumentum). Az előzőektől alapjaiban eltérő problémát jelentett a nagyszénásiak ügye, akik a Károlyi uradalomtól bérelt földjüket szerették volna maguknak saját tulajdonul megszerezni, községüket az elöljáróság megválasztásával kiemelni az árendás községi jogállásból. Rájuk azonban, hasonlóképpen, mint a dohánykertész községekre, nem vonatkozott a jobbágyfelszabadítás, hiszen ők nem jobbágyai, hanem csak meghatározott időre kötött szerződés alapján haszonbérlői voltak a földesúri családnak. Kérelmüket Deák igazságügyi miniszter is ennek alapján utasította el (92. sz. dokumentum). A megye közreműködésével a birtokosok rövid időre újabb szerződést kötöttek haszonbérlőikkel (231. sz. dokumentum). Békés megye részvétele a szabadságharcban Békés megye kívül esett a szabadságharc hadműveleti területein, elkerülte az öldöklő csaták pusztítását. A szabadságharc katonai erejét viszont jelentős számban adta megyénk, hiszen a különböző alakulatokban szép számmal harcoltak az innen származó katonák is. A nemzetőrség, a honvédség, a gerilla csapatok soraiba verbuválták a városok, községek fegyverforgatásra alkalmas férfinépét a szabadságharc folyamán. A szükséges létszámú megyei csapatok, illetve a megyére kirótt létszámkeret számos esetben nem 30
