Jároli József: Dokumentumok az 1848–49-i forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 16. (Gyula, 1995)
Békés megye részvétele a szabadságharcban
telt ki a toborzással beállottak útján, így a sorshúzáshoz is folyamodni kellett, hogy a megye által az egyes településekre kirótt létszám meglegyen. Ilyen esetben a nemzetőrnek, illetve honvédnek alkalmas férfiak összeírása alapján annyi számozott fakocka készült, amennyi az összeírt létszám, és ebből kellett kihúzni a szükséges számú kockákat, melyeknek kihúzói kötelesek voltak katonának állani (240. sz. dokumentum). Bizonyos esetekben megengedték azt is, hogy a sorshúzás alapján beállani köteles pénzen helyettest fogadjon maga helyett, sőt egyes helységek, ha a szükséges létszámot nem tudták kiállítani, a hiányzók helyére pénzen fogadhattak más helységben élő helyetteseket. Történetírásunk, főleg az 1950-es években, úgy mutatta be a nemzetőrség és a honvédség kiállítását, mintha a nép önként és seregestül tódult volna a kibontott hadizászlók alá. Az általunk közölt dokumentumok alapján azonban jól látható, hogy már a nemzetőrség felállítását sem kísérte a tömegek egyértelmű szimpátiája, a kezdeti lelkesedés a nemzetőrség, majd a honvédség felállításakor hozott ugyan jelentős eredményeket, azonban a szükséges létszámok feltöltése minden esetben komoly gondokat okozott, sőt időnként még a kényszerítés eszközéhez is folyamodni kellett. A szabadságharc vége felé egyes községekben a fiatalság egy része szökéssel igyekezett kivonni magát a katonáskodás alól (269. sz. dokumentum). A lakosság katonáskodási készségének alakulását számos tényező befolyásolta, amelyek részletes vizsgálata külön dolgozat tárgya lehetne. A legfontosabb azonban az, hogy mindazok a paraszti követelések, amelyek az úrbér, a legelőelkülönözés, a regálé jogok gyakorlása terén teljesítetlenek maradtak, alapvetően meghatározták a nemzetőrség és a honvédség kiállításának eredményességét. A kiállított nemzetőrség, honvédség felszerelése, felfegyverezése, a zsoldpénzéhez adott megyei hozzájárulás óriási erőfeszítéseket igényelt a megyei hatóságtól, mert e költségek anyagi fedezetét a nehezen csordogáló adójövedelmek helyett kölcsönből, önkéntes adományokból kellett fedezni. Különösen katasztrofális volt a fegyverhiány. A nemzetőrök zömének nem volt lőfegyvere, pedig a szabadságharc folyamán a megyében még a vadászpuskákat is begyűjtötték. A nemzetőrséget nem sikerült ellátni képzett tisztekkel, akik a szükséges kiképzésben részesítették volna, illetve vezették volna a többször szervezett, különféle neveken szereplő nemzetőralakulatokat. így a nemzetőrség harcértékét, hadrafoghatóságát jelentősen befolyásolta a megfelelő felszerelés, fegyverzet, összeszokott, szakmai szempontból is ütőképes tisztikar hiánya, ami miatt az 1848. nyarán a délvidékre, majd az Arad környéki harcokba felvonultatott Békés megyei erőket jórészt csupán őrszolgálatra lehetett alkalmazni. Ütközetbe vezénylésük a csapat teljes megsemmisülését eredményezte volna, és a kiállított nemzetőrök ettől való félelme végigkísérte a táborbaszállások egész időszakát. A katonáskodás mellett a népre hárult a hadsereg élelmezése, a katonák és a hadianyag szállítása, valamint a futárszolgálat teljesítése is. A nemzetőrségről szóló 1848. évi XXII. te. megjelenése előtt a nemzetőrség szervezésének spontán időszaka Békés megyében 1848. május 5-ig tartott. A március 22-én, Gyulán tartott népközgyűlés határozata alapján a megyei közbátorságra ügyelő választmány március 23-i felhívása kötelezte a községeket rendőri erő felállítására, amelynek feladata „a közhatósági választmányi rendeletek teljesítésére felügyelni, s azoknak sikert eszközölni." A szervezőmunkát a községekre bízták, a létszámot is nekik kellett meghatározni. A belépést nem kötötték vagyoni cenzushoz, mint ahogy később ezt a nemzetőrségről szóló törvénycikk tette (5. sz. dokumentum). A rendészeti feladatokat 31
