Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1926

Egy-két nap néhány órája Juhász Gyulával is összehozott, ha Szegeden köszönésen kívül kevés szót váltottunk is egymással. De összehozott József Attilával is, aki gyakran megfordult az őt szépen segítő kollégisták között is és dicséretére legyen mondva, Lábán Antal is megtalálta a módját annak, hogy lehet a fiatal költőt önérzetének megbántása nélkül, anyagilag támogatni. A múzeum és az egyetemi intézet feszült viszonya engem nem akadályozott meg abban, hogy a kapcsolatot az intézettel is felvegyem. Söregi János - aki akkor leltározta a fejedelmi Déri-gyűjtemény anyagát - bábáskodott ennek megteremtésében, ő rendszeresen járt Menghin óráira. Vele mentem én is, és megismerkedve többször is megfordultam a wasagassei intézet kis gyűjteményében, kicsi, de jól összeválogatott könyvtárában. (...) Még egy dolgot akarok feljegyezni. Egyik napon bemenve a múzeumba, meghívót találtam az asztalomon. Meglepett, mert postát ide sohasem kaptam. A meghívó az Anthropologische Gesellschaft ülésére szólt, ahova kötelességem volt elmenni. Nem is bántam meg, mert meggyőződhettem arról, hogy itt sincs másként, mint nálunk. Ha Söregi Jánost és magamat is beleszámítom, 10-12 embernél több nem gyűlt össze. Itt is otthon érezhettem hát magam, akárcsak Szegeden, az Egyetem Baráti Egyesületének szakülésein, ahol a baráti kapcsolatok biztosították azt az egy-két embert, aki a szélesebb körű érdeklődést jelentette. (...) Magamnak teremtettem meg a bécsi út lehetőségét. Akkor, amikor boldogboldogtalan egyik ösztöndíjat a másik után kapva, egyik külföldi magyar kollégiumból a másikba ment, s mindezeket túlmenően is megtalálták a módját az utaztatásnak, nekem magamnak kellett kitakarékoskodni a filléreket, hogy május-júniusra schillingekké változzanak. Hogy a közlés lehetőségét is magunknak kellett megteremteni csakúgy, mint előbb, azt itt csak azért hangoztatom, mert a továbbiakban már nincs nyoma ennek, mert az I-II. évfolyamon túl már nem tartottuk illendőnek, hogy az időt rabló és fárasztó utazásokat nyilvánosan is megörökítsük. De még beszélni fogok ezekről más vonatkozásaiban. (...) Az ásatási pénzeket magunknak kellett innen vagy onnan előteremteni. Ebben volt igazán önzetlen segítség Buday Árpád, aki az Alföld homokos, agyagos vagy szikes talajába sohasem ütötte bele ásóját, hogy annál jobban örüljön a munkatársak eredményeinek. Még Bécsbe írta nekem, hogy az ószentiváni ásatásokra újabb pénzt tudott biztosítani s mihelyt hazajövök folytathatom a munkát. Visszatérve nem kérettem magam, hanem már július közepén, Bálint Alajos segítségével - az áprilisi első kutatások után - újra megkezdtük a munkát, s folytattuk több mint két héten át, hogy szeptember második felében tovább folytassuk. (...) A munka eredményeit a legaprólékosabb részletekig menően megírtam.

27 Mindenkinek hozzáférhető. Reizner óbébai és Tömörkény rabéi bronzkori ásatásai óta senki se háborgatta a torontáli földet. A mi ásatásaink indították meg újra a munkát, nemcsak telep-, de temetőásatással is. Nem merném mondani, nem ez indította volna el Móra szőregj és az azt követő többi bronzkori temető ásatását. Az 27 Az ószentiváni ásatások. Dolgozatok 4(1928) 148-243. 66