Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Szeged, múzeumi évek (1920-1924)

» pendantjaként az ominózus szélmalomnak. Nekifeszítve izmos, de sovány testét a jól megszokott talicskának, eleven mozdulatlanságában is szimbolizálta ennek a nehéz életű társadalmi rétegnek (...) annyira jelentős szerepét. (...) Az utolsó fülke a bútoroké volt. Egyetlen sarkot lehetett belőle, hogy úgy mondjam, elevenen rendezni. (...) Csak az volt a célja, hogy a lehetőség szerint minden darabot a szokott helyen mutasson be. Mellette és szembe vele ládák sorakoztak. Kifogástalan szép darab valamennyi, de túlnyomó részében megtévesztő. Nem mindegyiken látszott ez, de amelyiken látszott, ott nem lehetett letagadni az eredetet. (...) A Karkus Jánosnak az "1816 esztendejében" készített szépen faragott padja elárulta, hogy ha nem is Tótkomlóson készült, de ott használta Karkus János és ott is volt addig, amíg Szász Gyula bácsi meg nem vette. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a bútorok közt szegedi is volt, de hát csak nagyon olvasva, felírás nélkül. A bútorfülkét lezáró falon néhány kismesterség szerszáma és Móra Márton teljes szűcsműhely-felszerelése kapott helyet. (...) A szemben lévő falon szegedi kékfestőklisék, néhány szép mintás kékben, mézeskalács minták, gyertyamártó edények töltötték be a falat és a kis emelvényt. A mély ablakfülkékben a népélet jól megválogatott emléke volt, a közbeeső falakon kerámia, épületek fényképei, kis szekrényekben utenzüiák. (...) Volt nekem olyan elgondolásom a szegedi néprajzi gyűjteménnyel, amelynek adottságai egyedül itt lettek volna meg. Ebben az időben már elég jól ismertem és mindegyre jobban meg is szerettem Tömörkény írásait, amelyekben a szegedi népélet csaknem minden vonatkozását megtalálhatja az, aki néprajzi szemmel olvassa. Milyen hasznos dolog volna, ha már akkor vettük volna a fáradságot s az ő írásaiból adtuk volna a magyarázó szöveget és a múzeum az ő ilyen vonatkozású írásainak illusztrálása lett volna, amelyet ilyen értelemben megcsinálni ma még aktuálisabb volna, mert ma úgy sincs a szegedi múzeumnak néprajzi kiállítása. Igen helyes, hogy jó raktára van ugyanott, ahol egykor az általunk rendezett kiállítás volt. (Sohasem szaladtam pénz után, de azért itt mégis meg kell jegyeznem, hogy a főfelügyelőség 2000 koronát fizetett utólag ezért a munkáért. Nem számítottam rá, de nem is kaptam a hátra lévő időben egyetlen fillért sem. (...) Pénzt kaptam, de hiába dolgoztam a városnak, a lakáshivataltól még mindig nem tudtam lakást kapni. Harkáék fedél alatt voltak, de mi albérleti szobában, itt-ott beraktározott bútorainkkal vártuk, nehezen vártuk az önállósulást.) (...) Hogy az anyagi viszonyok milyenek voltak, arról csak két dolgot jegyzek fel, bár tetszés szerint szaporíthatnám anélkül, hogy csak egy jottányit is eltérnék az igazságtól. Tudva levő dolog, hogy egy könyvtárban csak az a könyv áll az olvasó rendelkezésére, amely a cédulakatalógusban annak rendje és módja szerint nyilván van tartva. Ehhez azonban, hogy úgy mondjam, időt álló papirosra van szükség, ami roku panye 1921 után már nem diósgyőri merített, de sokkal-sokkal gyengébb minőségű félfamentes minőségben sem állott rendelkezésére a Somogyi Könyvtárnak. Egy lévén a kuckó a kemencével, a könyvtár ügye a múzeum ügye is volt és mindnyájan igyekeztünk segíteni a múzeumszülő könyvtáron. 52