Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Jászberény (1911-1920)

Október közepe vetett haza. És október vége nemcsak engem, de az egész országot kivetette a rendes kerékvágásból. A forradalom új gyűjtési területet nyitott meg a múzeum számára. Ahogy gyűjtöttem a háborúval kapcsolatos emlékeket, most - ugyanazzal az elgondolással, de most már valóban csak helyi vonatkozásban - gyűjtöttem a forradalmi nyomtatványokat, kiadványokat. Tudtam, hogy ezt mindenütt a helyi múzeumnak kell elvégeznie. Korántsem volt olyan könnyű feladat, mintsem gondolná az ember, de nagy igyekezettel mégis szép eredménnyel járt. És amit megkezdtem októberben, azt folytattam 1919 márciusa után is, mert múzeumi feladatnak tartottam még akkor is, ha - éppen a Kele-gyűjtemény kiállításával szerzett tapasztalatok meg is győztek arról, hogy ezek nagy része raktári anyag, de igénytelenségében is megbecsülhetetlen történeti okmány. Lényegileg ez volt a múzeum minden tevékenysége és a május elseje körüli harcok után az értékek biztonságba helyezése. A szolnoki csata követelőén írta elő ezt az elővigyázatot, amely lényegében csak abból állott, hogy a múzeum öntött betűs feliratát eltávolítottam, de minden a helyén maradt. Tisztáznom kell itt egy dolgot, amely nem tudom hogy került bele a múzeum később írt történetébe. Ha tőlem származott volna is, dementálnom kell az igazság érdekében, amit még a múzeumtörténetnek is szem előtt kell tartania. Simonyi Gyula - aki 1922. március elején foglalta el az állását a múzeumban - a Jászmúzeum ötvenéves jubileumán tartott múzeumtörténeti felolvasásában a következőket írta: "A háború befejezését követő forradalom és proletárdiktatúra veszélyes volt a múzeumra is. A helybeli direktórium többször ki akarta üríttetni a múzeumot, azonban egy Pestről lejött értelmesebb politikai megbízott e törekvéseket egyszer s mindenkorra lefejezte." Ez valójában sohasem történt meg. Tudtommal senki se akarta kitelepíteni a múzeumot és nem volt szükség pesti politikai megbízott közbejöttére, mert a direktórium elnöke az a Lázár Henrik volt, akinek már azelőtt is voltak kapcsolatai a múzeummal s ha felmerült volna ilyen kérdés, azt feltétlenül megakadályozta volna. Történt azonban egyéb, amihez azonban nem volt köze a direktóriumnak, hanem egy Szabó nevű pesti belügyi nyomozónak; de ez a dolog más természetű volt. Augusztus 13-án történt. Népgyűlés volt a városháza előtt. A hagyományos szószéket, amelyről az összes politikai párti programját elmondott Apponyi Albertet mindig megválasztották a jászok, nem vitték ki egészen a térre, csak a városháza ajtajához közel állították fel. Erről beszélt Bokányi Dezső. A viharos közbeszólások után puskák dörögtek és a szétszaladó tömegből 13 halott maradt a főtér kövezetén. Végig razziázták a házakat, s aztán néma csend borult a városra. Estefelé kisétáltam szétnézni, s mikor hazaértem, a feleseim egyik barátnőjével és egy idegen férfival ült a kertben. Bemutatkoztunk egymásnak De ez csak formaság volt, mert ő azonnal vallatni kezdett. Az iránt érdeklődött én vagyok-e a múzeum Őre és rajtam kívül van-e még valakinek kulcsa. Nemleges válaszom után elmondta, hogy megállapították, hogy az ellenforradalmárok a múzeum ablakából kezdték a lövöldözést (N.b. az első lövések valóban abból az utcából hallatszottak.) Többet nem 43