Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)
1934
feküdt bele a Móra szellemi hagyatékának kiadásába, annak előkészítésébe, mintha nyugdíjban lévén - az igazgatói stallumba is ő kívánkoznék. Én természetesen nem húzódtam vissza a múzeumtól, sőt Sebestyén hozzájárulásával megkezdtem az egyik deszki temető feldolgozásával a gazdátlanná lett régészeti hagyaték publikálásra előkészítését. Sebestyénnek is tetszett a kegyeleti év ilyen helyen szokatlan gondolata. A múzeum ügyei iránt érdeklődők közül egyedül Tonelli Sándor nem volt ezen a véleményen. A város hivatalosai is elejtették az azonnali betöltés gondolatát, hiszen megtakarítást jelentett. Bezzeg ha a saját, nem képesített jelöltjeiket, Szőke Mihályt aki Móra mellé rendelt spicli volt és a kurzus legkészségesebb kiszolgálója - vagy Csomó Bélát hozhatták volna, mindjárt nem lett volna kívánatos a kegyeleti év. Sebestyén - ma sem tudom miért - egy szép napon nem fogadta a köszönésemet, amivel nyilvánvalóan elárulta, hogy most már valóban nem titkolt tervem keresztezi az övét. Én továbbra is köszöntem és dolgoztam, ő pedig kitartott a nemfogadás mellett. Azt is az én lapomra írták, hogy még alig temettük el Mórát, a vásárhelyi múzeum régészeti osztálya nevében, az illetéktelenül beavatkozó Szavátz Ferenc nemcsak visszakövetelte a Kovács Jenő kishomoki tanyáján talált gepida leleteket, de több újságcikkben is nyilvánosságra hozta az egész ügyet. Igaz, hogy a letét Móra Ferenc életére szólt, de hát ez az erőszakos fellépés valóban kegyeletsértő volt, s lévén én a vásárhelyi múzeum régészeti osztályának megbízott vezetője, csak én állhattam ennek az ominózus ügynek a háta mögött. Pedig nyugodt lélekkel mondhatom, semmi közöm nem volt hozzá, és a leghatározottabban elítéltem. A helyzet egyre jobban feszültté vált bent a múzeumban, ami egészen természetes is volt. Ma is vallom, hogy Móra igen jól választott, amikor a csekély tiszteletdíj mellett dolgozó Sebestyén Károly teljes szolgálatra való múzeumhoz osztását, Czakó Elemér közbejöttével kieszközölte. Sebestyén jó ízlése, rendszeretete tette valóban múzeummá a szegedi múzeumot - ha nem is éppen egyedül, hiszen ott voltunk mi is Czógler Kálmánnal, akik vele együtt dolgoztunk, mint erről már volt szó. Vezető állásra azonban nem volt alkalmas. Egyáltalán nem tudott az emberekkel bánni. Türelmetlen volt a tőle függő altisztekkel. Ha valakivel kolhziója volt, azt elfelejteni sohasem tudta, s annak - ha az Isten angyala lett volna is - se lett volna sohasem igaza és soha semmit se csinált volna jól még akkor sem, ha szó szerint követte volna a rendelkezést. Amilyen hasznos ember volt, mint Móra beosztottja, annyira nem volt előnyére a múzeumnak az általa vezetett interregnum. Ezt nem azért írom, mert velem minden ok nélkül megszüntette a kapcsolatot, hanem azért, mert valójában így volt. Még Mórától hallottam, hogy Tömörkény sötét oláhnak nevezte maguk között, s bár őt is elkapta a tősgyökér korszak nemesítési vágya és hivatalosan is, a hivatalos lapban közzétéve igazoltatta lófőségét s a románsághoz annak ellenére semmi köze nem volt, hogy Karánsebesből való volt - mint az elmondottakból is látszik, határozottan (....) természete volt. Egy vezetőnek pedig - bár ma is szép példányokat ismerünk ezekből - ilyennek lenni nem szabad, mert árt az általa vezetett intézménynek. (...) 115
