Jároli József - Szigeti Antal: Újkígyós mindennapjai a 19. század első felében - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 14. (Gyula, 1991)

Dokumentumok - A Nép-vének gyűlésének jegyzőkönyve 1845–1848.

2- szor hogy a legények s leányok az oskolai s templomi tanításokra, valamint isteni szolgálatra is pontosan eljárjanak, különben kik ezt elmulasztják, a tánctól tökéletesen eltiltatnak. 3- szor A tánc csak félórával vecsernye után vehesse kezdetét, s mihelyt a csorda hazajön azonnal vége szakasztassék. 4- er A tánc csak tombora/20/ s nem muzsika mellett engedtetik meg. 5- ör A tánchelyre, vagy szomszédságban szeszes italokat vinni tilalmas. 6- or Perlekedés, káromkodás, illetlen beszédek, hanczuzások/21/ szigorúan mellőztessenek. Hogy mindezekre felügyelend a háznak gazdája, kinél a tánc leend - szüksé­ges, hogy megígérje, és ha ígérete szerint kötelességében el nem jár, amennyi­ben t.i. a visszaéléseket nem gátolja, sem fel nem jelenti: az ilyen mulatsá­gok házátul eltiltandók leendnek. 33./ Skoperda János eddig már többször hasztalanul beültetvén az oskola föld­jét, kéri a nép-vének tanácsát, hogy pénzen veendő palántáinak fele árát a bí­rák térítsék meg. Kérése helyeseltetvén, a fele költség megajánltatott azon esetre, ha csak­ugyan a földet mégegyszer beültetendi. 39. / Minthogy a halál bizonytalan órában jön, s a halottnak eltakarítását időn túl halasztani nem lehet, kérdés támadt: ha hogy valaki halottja eltakarí­tására a bíráktul segedelmet kérne, lehet-e adni előleget jelentés nélkül s mennyit? Lehet adni, egy nagy halott eltakarítására legfeljebb 10 váltóforintnt, ki­sebbnek kevesebb, azonban amennyire lehet, mindenkor az Elnöknek hírével. 1846. július 5-én 40. / Eperjes utcai adószedő Bánfi Ferenc e tisztérül lemondván, helyette más leend választandó. Választatott Nyári Illyés, mit a bírák neki tudtára adván, egyszersmind a te­endők eránti utasítással is lássák el. 41. / Igaz ugyan, hogy a korcsmákrai felügyeléssel nép-vének bízattak meg, de mivel ezen felügyelés legfőképp a bírót illeti - sőt köteles figyelmét minden­kor s mindenfelé kiterjeszteni, s hogy ezt annál könnyebben megtehesse, oldala mellé esküdtek is rendeltettek - ennélfogva igen célszerű lenne, ha a bíró mel­lett, hogy maga is mindenre felügyel, különösen rendelne esküdtjei közül egy falu kapitányát, ki a korcsmákra, utcakapitányokra, s mindenre éjjel-nappal felügyelne, mi akár a bátorságot, akár az erkölcsiséget veszélyeztetné. Az indítvány elfogadtatván, válasszon a bíró esküdtjei közül egy oly egyént, ki e végre alkalmatos, s ne csak nevét viselje a falukapitányságnak, hanem egy­szersmind tisztében pontosan eljárjon; kinek különös kötelessége leend: a korcsmai felügyelőkre, utcai őrökre, csendre, bátorságra, egyszóval mindenre felvigyázni, mi a rendet, illedelmet s törvényszerűséget sérthetné - hogy a ra­koncátlanok korlátok közé szorítva kényteleníttessenek a hozott s hozandó rend­szabályokat megtartani. 42. / Sok ember fukarságból, szomszédjainak kárával borjúit otthon tartván, maholnap odajutunk, hogy a borjúk csekély száma miatt borjú csordást sem tart­hatunk. Bár borjúját senki sem köteles a csordás elejébe hajtani, ha azt otthon a ma­gáéból kívánja tartani, mindazáltal ha ki borjúját szabadon ereszti, hogy az máséból élősködjön, köteles az ilyen kártévő mindannyiszor a kárt megtéríteni, s büntetésül a csordásbért is megfizetni. 43. / Minthogy a dohányszámadás mindenkor a mázsálás végével fejeztetik be évenkint, helyes lenne: ha az mindenkor akkor letisztázva átnyújtatna megvizs­gálás végett a nép-vének tanácsának. A szerződés értelmében a mázsálás 10-ik májusig befejezendő lévén, annak el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom