Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)

I. - Szabó Pál szerepe az „Orosházi Szépmíves Céh” megalakításában és működésében. Részletek helytörténeti munkáiból - Orosházi házikenyér

receniek meg pestiek. A bécsi szedő adósságát néhány éven át még nyilvántartotta a jegyző, de az 1800 körüli években már semmi nyoma. Az adósnak sem. Meghalt szegény, vagy tönkrement. Később a jubileum évében doboltatott itt egy Bétsi Adolf nevű bécsi kalmár, hogy készpénzért „életet" vásárol. Lehet, hogy egyenes leszármazottja volt ez a „Bétsi" ama Osterreichernek, s csak a rövidség kedvéért egyszerűsítette ós magyarította nevét a bíró. A Napóleoni háborúk idején egy bizonyos Csizmadiáné asszony kísérte el inszurgenseinket az aradi táborba, s onnan Győr alá. Olyan markotányosné féle volt ez a Csizmadiáné. ö főzött, ő mosott a 17 nemesi felkelőre. Nagyon fiatal sem lehetett, mert 8 forintokért szerződött erre a nagy útra és nagy munkára a nemesi társaság hadnagyával, örök rejtély, hogy egy ilyen markotányos hol találta meg a számítását. Vagy talán mégis fiatal özvegy volt a hadtáp asszony. Egy bizonyos: hogy a szerződő Zalay hadnagy maga is elment a felkelőkkel. A szerződés még azt is kikötötte, hogy Cs.-né asszonyom maga gondoskodik konyhafelszerelésről. A hosszú listában egy sütőteknő is szerepel. A kéthónapos táborozás idején, tehát orosházi asszony dagasztotta kenyéren gyűjtötték az erőt a franciák ellen nemeseink. — Kár, hogy soha nem próbálták ki. 1849-ből származik a következő adat. A debreceni kormány intézkedésére a tiszai honvédsereg élelmezési raktáraiba naponta 7—9 kocsival szállítottak szép, pirosgyürkés orosházi kenyeret. És nem hiába. — Augusztusban azután az osztrák is innen akart erőt meríteni, s az aradi várba szállítandó ezer, meg ezer adag orosházi házikenyér volt az első hadisarc, mivel falunkat megrótták. A 19. században tehát már „márka" volt a mi kenyerünk, mint a csanyi dinnj^e, meg a makói hagyma. A szegedi halas bicska is körülbelül ebben az időben vergődött országhírre, a paprikájuk csak a malomipar fejlődésével együtt, papucsuk még sokkal később: a piros paprika híre nyomán. A csabai szalonna s a gyulai kolbász pedig háború utáni csecsemőhíressógek. A kecskeméti barackerdők helyén is futóhomokbuckák voltak még akkor, amikor már a késmárki, iglói, báziási, fiumei, pozsonyi fűszeres orosházi házikenyeret festetett reklámnak a bolt ajtajára; és Alsókubinban, meg Brassóban ezzel csábították ebédelni az utast a vendéglősök. Sőt a rozsnyói, a soproni meg a lugosi pék is „orosházi"-t árult és Pesten minden uccában volt egy „orosházi házisütöde". Ezek voltak a mi kenyerünk aranjuezi napjai. És most végre le kell írnom, hogy két lénynek köszönheti kenyerünk ezt a csodálatos elterjedtséget: Gémes Ferencnek, meg a Maxi szamárnak. — Az első a lendületet jelentette a hírreverődósben, a másik a folytonosságot. Persze vakmerőség volna állítani, hogy Gémes és Maxi nélkül a szolnokiak, vagy az aradiak ne ettek volna jó kenyeret, de az egészen bizonyos, hogy árvái tót testvéreink e kettős nélkül soha sem jutottak volna fehórbélű,