Ember Győző: Az újratelepülő Békés megye első összeírásai 1715–1730 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 8. (Békéscsaba, 1977)

Az 1725. évi összeírás elemzése - A jobbágyvándorlás és a telepítések fő kérdései az összeírás tükrében

nyékből, hogy a kérdéshez miként viszonyult a jobbágyságon kívül érdekelt 3 másik fél: a földesúr, a megye és az állam. A jobbágyokra háromféle teher nehezedett, amely alól, egyik helyről a másikra vándorolva, szabadulni igyekeztek: az állami és a megyei adó, valamint a földesúri szolgáltatás. A békési jobbágyok nemcsak a kétféle adót, hanem a földesúri szolgáltatást is pénzben fizették, taxalisták voltak. Csupán az elszállásolt katonaság természetbeni ellátását számították le a hadiadó összegéből. Voltak az országnak olyan vidékei, ahol a jobbágyoknak előnyt jelentett az, ha a földesúri szolgáltatást pénzben fizetik, nem pedig terményekben és robotban róják le. Békés megyében más volt a helyzet. Mivel a gabonatermést értékesíteni alig lehetett, és a jobbágy pénzhez jóformán csak állatai eladásából juthatott, a jobbágyok számára az lett volna az előny ösebb, ha nem tisztán pénzben, hanem terményekben, vagy akár munkával is fizethetnek a földesuraknak. Az új adományosok egyikének sem volt azonban szüksége robotra, sem természetbeni szolgáltatásokra, mivel saját művelés alá földet nem vontak, árut piacra nem szállítottak, háztartást rendszeresen nem vezettek, állandóan, vagy legalábbis az év túlnyomó részében a megyén kívül laktak. Az állatállomány jelentősége ilyen körülmények között rendkívül megnőtt, nemcsak mint termelési eszköznek, hanem mint adóalapnak is. így érthető, hogy 1725-ben a 2 uralkodói biztos a lakosság adózóképességének felmérésére csak az állatállományt írta össze, a jövedelem egyéb forrásainak számbavételét nem tartotta feltétlenül szükségesnek. Az a tény, hogy a magyarországi jobbágyságra hármas teher nehezedett, hogy három oldalról zsákmányolták ki, nem csupán súlyosbította helyzetét, hanem bizonyos vonatkozásban könnyítette is. A három kizsákmányoló mindegyike arra törekedett, hogy a másik kettő minél kisebb terhet rakjon a jobbágyokra. Védte őket a másik kettő kizsákmányolásával szemben. Nyilvánvaló, hogy nem humanitárius érzelmektől vezérelve tette ezt, hanem azért, hogy az általa történő kizsákmányolást ne veszélyeztessék, hogy ő rakhasson minél nagyobb terhet a jobbágyok vállára. De a védelem, bármilyen önző érdekből történt is, mégiscsak jelentett bizonyos könnyítést a jobbágyság számára. Ezt bizonyítják az 1725-ös összeírásnak és következményeinek a tanulságai. A három kizsákmányoló közül az összeírt jobbágyok egyhangúan az államra panaszkodtak elsősorban, és csak másodlagosan, nem sok helyen, a megyére és a földesúrra. Ezt a tényt nemcsak azzal magyarázhatjuk, 90