Csipes Antal: Békés megye élete a XVI. században - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 7. (Békéscsaba, 1976)

VII. fejezet. A török hódítás - Békés megye pusztulása

a járandóságaikat, hiszen tudták, hogy a földet csak ideiglenesen birtokolják. Alattuk a jobbágyok terhei a korábbiakhoz képest azért is nőttek, mert a magyar földesurak alatt régebben szerzett különféle, nemegyszer jelentős kedvezményeket a szpáhik soha nem vették figyelembe. A török adórendszer egyébként is igen sokféle szolgáltatásból állott. A rendes kincstári adók mellett voltak rendkívüli adók, amelyet azonban szintén rendszeresen kellett fizetni. A kincstári adókhoz tartozott a haradzs, amelyet a kapuk után vetettek ki. A haradzs, azaz a fejadó, 1570-ig 50 akcse volt, később azonban a török pénz romlása következtében - szandzsákonként eltérően - 60-80 akcséra emelkedett. Ezt fizették a nem katonáskodó, vagy nem állami szolgálatban álló mohamedánok is, valamint a szpáhik közül azok, akik kereskedelemmel, vagy iparral foglalkoztak.

44 Nagy terhet jelentettek a lakosságra a különféle forgalmi adók is. Ide tartoztak a révátkelőhelyeken, vásárokon szedett vámok stb., amit aztán a törökök mesterséges módon is igyekeztek növelni. Portyázó lovasaik például azért rombolták le Erdély határszéli malmait, hogy az ottani lakosság kénytelen legyen átjönni a hódoltsági malmokba, ahol aztán az őrletés után levonták tőlük a vámot.

45 Számtalan fajtája volt mindezeken kívül a különféle illetékeknek. Illetéket kellett fizetni minden, a török hatóságok által kiállított okmány (kérvények, határozatok stb.) után, külön pénzt szedtek az elhalálozott emberek után; különösen nagy összeget kellett fizetni a holtan talált (megölt) törökök után. Ehhez járult a sokféle közmunka, a várak építése, víziutak karbantartása stb. Itt előfordulhatott, hogy nagyobb munkák esetén az ott dolgozó jobbágyok adóját mérsékelték. Az adók másik nagy csoportját a török földesúrnak fizetendő szolgáltatások alkották. A szpáhi az alábbi adókat követelte jobbágyaitól: 1. kapuadó - 50 akcse, 2. búzából tized, 3. kevert gabona adója, 4. erdőés legelőhasználat községi átalányösszege, kapunként 20 akcse, 5. mustadó és sertéstartási adó, 6. méhtartási adó, kasonként 2 akcse, 7. káposzta-, len-, hagyma- és gyümölcstized, 8. a falu rétjének és a kincstári malom használatának adója, 9. bírságpénzek, 10. házasodási adó, ha lány ment férjhez 60, ha özvegy, akkor 30 akcse adót kellett fizetni. A legény, ha lányt vett feleségül 45, ha özvegyet 7-8 akcsét fizetett.

46 Mindez a gyakorlati életben még nagyobb terhet is jelentett. A defterek ugyanis feltüntették, hogy egy-egy falu várható jövedelme után az azt birtokló szpáhinak hány katonát kellett kiállítania. A szpáhi ezért a defterben feltüntetett összegnél igyekezett többet kicsikarni. A nehézségeket az is fokozta, hogy ha egy faluban valaki meghalt vagy elmenekült, a lakosságnak az ő részét is ki kellett fizetnie. Ennyi nehézséggel küszködött megyénk jobbágysága a török uralom alatt. Nem csoda, ha ettől az időtől kezdve a termelőképesség fokozatos csökkenése következett be.