Szabó Ferenc: Czabán Samu Nagyszénáson - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 6. (Gyula, 1972)

II. DOKUMENTUMOK CZABÁN SAMU NAGYSZÉNÁSI ÉVEIRŐL

következtettem, hogy okuk volt előttem eltitkolni azt, vagyis Pál István tanító til­takozását nem vették jegyzőkönyvbe. Ha igaz volna az, amit ez a jegyzőkönyvi kivo­. nat mond, nem joggal kérdezheti-e minden elfogulatlan ítélkező, hogy hol volt eddig . a gondnokság? A népért, a gyermekekért remegő szívét miért önkínozta addig, miért nem sietett a hatóság segítségére azonnal, miért nem segített ártalmatlanná tenni már rég az ilyen közveszélyes embert, amilyennek a határozat engem mond? És miért kom­promittálta magát a A/a. ide mellékeli működési bizonyítvánnyal egy hónappal a fenti • határozat előtt, akkor, amikor a parcellázási terv még erősen állt? ! És mindezek után azt kérdem: mivel vannak azok a vádak bizonyítva? Mert egy ilyen súlyos, büntetőjogilag is üldözendő vádat úgy venni bebizonyítottnak, hogy a vád­lók, akik egyszer már fiaskót vallottak vádjaikkal, tanúik nem apportiroztak, hogy ezek a vádlók most más köntösben - a gondnokság palástja alatt - mint tanúk vonulhas­sanak fel, ezt megtenni lehet ugyan, aminthogy azok az urak meg is tették ... de ezeket a körülményeket ismerve, ezeknek szavára az én tanítói és nevelői kötelességemnek vétkes elmulasztását kimondani . . . nem európaias joggyakorlatra valló cselekedet volna. A védelem ezzel szemben az újrafelvételi eljárás során egy csomó szülőt hallgatott ki, akik mind elfogulatlan tanuk, a parcellázásban nem érdekeltek: mindegyik a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik az én tanítói és nevelői ténykedésemről. Például: „Borbarics Zsuzsanna. Egy fia és egy leánya két évig járt Czabán Samu tanító úr elé. Ez alatt tapasztalta, hogy gyermekei jól tanulnak, jobban mint más taní­tónál, ismereteikben gyarapodtak, tanítójukat szeretik. Sohasem tapasztalta, hogy Czabán Samu nevelői eljárása következménye gyanánt gyermekei szüleivel vagy másokkal szemben tiszteletlenül viselkedtek volna. Ebben a vonatkozásban má­soktól sem hallott semmi panaszt." És így tovább a többi szülő is. Végül legyen szabad B/a. csatolnom Bpest székesfőváros tanácsának az itteni mű­ködésemről kiadott bizonyítványát, amely szerint ugyanaz a Czabán Samu azóta: „. . . szorgalommal, odaadó buzgósággal és eredményesen működik. Kartársai szeretik és becsülik, társadalmi élete kifogástalan." És én fölemelt fővel merem állítani, hogy én most az vagyok, aki Nagyszénáson is voltam. Nagyméltóságú Miniszter Úr! Az újrafelvétel eljárás során bizonyítást nyert, a be­szerzett s az iratok között fekvő egyházi keresztlevelekkel, hogy gyermekeimet meg­kereszteltettem. Üjra bizonyítást nyert a Zoltán Emil által szerkesztett hamis jegyző­könyv értéktelen volta is, mert a beidézett tanuk a főeljárás során tett s a csatolt nyilatkozatokkal egybehangzó vallomásaikat fenntartották. Bebizonyítottuk Klósz Gé­zával is - amit ugyan már a vád tanúi is bebizonyítottak -, hogy tőlem egyház, vallás, papok elleni nyilatkozatot nem hallott sem ő, sem másnak ő ilyet rólam nem állított. A szülőkkel pedig bebizonyítottuk, hogy a gondnokság érdekelt tagjai részéről a gyer­mekek tiszteletlen magaviseletére vonatkozó vádak rosszindulatú epéskedésnél nem egyebek. Mindezen nyomós enyhítő körülmények után ugyanaz a fegyelmi választmány, amely ezeknek ismerete nélkül első ízben áthelyezésre ítélt, ugyanaz a fegyelmi választmány, amely a sikkasztó jegyzőt tisztségébe visszahelyezte. . . engem most hivatalvesztésre

Next

/
Oldalképek
Tartalom