Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - XXXV. KÖZEGÉSZSÉGÜGY - 3. A boszorkányoktól az orvosokig - f) Orvosok

nek 30, a hóhérnak 65 Ft fizetése volt, nyilván azért, mert összehasonlíthatatlanul több munkája volt, mint a kirurgusnak.

38 A megye rendéi 1749. május 16-í közgyűlésükön a helytartótanács kérdésére ezt válaszolták: „Az egész vármegyében ötöt (ti. öt kirurgust) találunk, ti. Gyula városában három van, akik közül kettő német, egy magyar, a negyedik Békés városában, az ötödik pedig Csaba helységben, ezek mind a ketten magyarok. Ezek azonban mindnyájan csak hajvágással, érvágással, köpölyözéssel és seb gyógyítással képesek szolgálni."

:j9 Bizonyára már tanultabb seborvos (felcser) volt az 1753-ban megyei kirurgussá megválasztott Ernszt Károly. Az ő megélhetésének biztosítására adta ki a megye 1759 augusztusában a következő kurrenst: „Nemes vármegye által parancsoltatik, hogy egy borbélynak is ennekutána sebeket szabad ne legyen gyógyítani, annyival is inkább belsőképpen medicinát (orvosságot) vagyis italt beadni, levén a nemes vármegyének konvencionátus (szegődményes) hiteles felcserje, kinek. . . kötelességében áll, hogy a páciensekkel igazán bánjon; ehhez járuljanak ezután a betegek."

40 A helytartótanács hosszas sürgetésére a megye 1768-ban kénytelen volt tanult orvost választani/

11 és a sebészeket a belső betegségek gyógyításától eltiltani. Berkes István gyulai kirurgus és borbélymester azonban 1770-ben a tilalom ellenére vállalta néhány gyulavári beteg gyógyítását. Minthogy betegei közül némelyek meghaltak, a váriak láncra verték őt, amint arról Berkes a megyéhez intézett könyörgőleveiben panaszkodik: „Némely vári lakosok... sok rendbéli kérésekkel s reménkedésekkel (rimánkodásokkal) az elmúlt holnapban arra kénszerítettek, hogy nemcsak a fizetésekért, kit örömest megadnak, hanem Istenre tekéntve is, menjek ki az ő helységekben némely betegek gyógyítására, tudván azt, hogy már ennekelőtte közel harmincat kigyógyítottam szerencsésen közöttök azon nyavalyából... Ezeket is kezem alá vévén, azon móddal és orvosságokkal, mint a többieket, tanult mesterségekkel kúráltam, de mivel a kúra alatt megholtak közülük, engemet vetvén okul, az említett lakosok megfogván, láncon tartanak, holott nem az én orvosságom vagy gondatlanságom, mivel éjjel s nappal mellettek voltam, okozta halálokat, hanem az Úristen akkor hozta el az órát, kirül sem én, sem más nem tehet, és ellene nem állhat."

42 A helytartótanács rendeletére a megye 1786-ban közhírré tétette, hogy akik a kírurgusságot „folytatni kívánják, tanúság vagy megpróbáltatás (vizsga) végett magokat a medika fakultásnál (az orvosi karon) jelentsék, és alkalmatos voltokról innét diplomát nyerjenek, különben a borbélymesterséget illető mindennemű praxistul. . . elzárattatván, egyedül a borotválásra fognak szoríttatni."

43 Ezt a rendelkezést még évtizedek múltán sem hajtották végre, úgyhogy a helyartótanács még 1824-ben is kénytelen volt a megyét utasítani, hogy „az efféle személyeknek, kik... se a próbatételt (vizsgát) ki nem állották, sem arról nyert oklevéllel nem bírnak, a seborvoslás éppen semminemű esetben való űzhetésit. . . meg ne engedjék."

44 A vizsgázott kirurgusokkal kötött szerződésekből kitűnik, hogy a borotválás továbbra is a kirurgus borbélyi foglalkozása marad. Nemes Deli Gergely orosházi kirurgus a szerződésben kötelezte magát, hogy „minden héten helység elöljáróit és cselédjét mind egybefoglalván, maga ígéreti szerint fizetés nélkül borotválni (fogja)."

45 f) Orvosok A megye 1770-ben a Bécsben vizsgázott Wizinger Károlyt alkalmazta megyei orvosként évi 300 Ft fizetéssel. A 18. század második felében sok beteg részint szegénysége miatt, részint fösvénységből, részint bizalmatlanságból nem fordult orvoshoz. A helytartótanács 1786 352