Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - XXXIII. KÖZMŰVELŐDÉSÜGY - 1. A nép hitvilága - b) Az elrejtett kincs

malmot Gyarmaton vettek csabaiak, azon szárazmalomban a fátenst két tehénnel együtt befogván, őrlött rajta, és amidőn (a tanú) meg akarta fogni őtet, vinnyogott reája, és az kantárt (a tanúnak) a fejéhez ütvén, mindjárt lóvá vála. Az őrlést elvégezvén, a lisztet hátára tévén a fátensnek, Szeghalomra kellett visszahozni. Gyarmatra pedig Nagy Pálné ment rajta ... A járomtól alig bírta a nyakát egy ideig."

7 ' A boszorkányok bármilyen állattá átváltozhattak, és másnak a képében is megjelenhettek. Egy szeghalmi legény 1724-ben ezt vallotta Kós Andrásnérói: „Agár kípiben élőnkbe . . . bejött (:aki is magát megrázván, ugyancsak reális (valóságos) asszonnyá változott:)"

8 1755-ben Jenéi Istvánné tárcsái asszony azt vallotta: „mi ketten Nagy ístvánnéval macska képiben, Horváth Andrásné pedig kakas képiben mentünk."

9 1756ban egy 50 éves gyomai tanú azt vallotta Nagy Mártonnérói, hogy előbb egy farkast látott habókolva menni a határban. Egy keresztúton megfordult a farkas, és túzoknak látszott, de néhány lépés után asszonynak változott.

10 háthatatlanná tudtak válni, és a zárt ajtón is át tudtak menni. 1720-ban Kósné szeghalmi asszonyról azt vallotta az egyik tanú: „Hallottam, hogy amidőn estve valahova akart menni, a főkötőjét háromszor megcsavarította a feje fölött, csak elveszett, nem látták, hova ment. Mikor ... a házábul kijött, látták, de midőn az utca közepire ért, azután elveszett."

11 Egy 30 éves szeghalmi lakos 1731-ben ezt vallotta Gyulai Jánosnérói: „Tulajdon testi szemeivel látta, mert nem aludt, amidőn Gyulai Jánosné gyermekágyban feküvő feleségére a fátensnek reá akart mászni. Ezt látván a tanú, leugrott az ágyról, hogy megfogná őtet... Azzal csak eltűnt előle, és az ajtónak semmi csattanást nem hallotta. Merre ment, merre nem ki a házból, nem tudja."

12 A tanuk tudatában az álom és a valóság, a hagyományos néphit a gonosztól, rontástól, boszorkánynyomástól való félelem hatása alatt nemegyszer valóságos látomássá olvad össze. A tanú meg van győződve, hogy mindaz megtörtént vele, s erre esküt is mer tenni. 1755-ben Öcsödön Nagy Andrásné bába boszorkánysága ügyében a 30 éves Várkonyi Györgyné így vallott: „Egy bizonyos napon estve, amidőn már mind lefeküdtek az házban,... de még az fátens el nem aludt volt, egyszer látott az házban nagy világosságot. Feltekintvén, látott az ládán három személyeket sípolni, úgymint Bába Katát (Nagy Andrásné Szász Kata öcsödi bábát), Polgár Istvánt és Fekete Juhásznét, kiknek az sípjuk tiszta fehér és sok lyukú volt, mintegy fél singnyi hosszúságú. Másokat pedig az házban táncolni (látott), úgymint öreg Nagy Jánost, Orosz Jánosnét, Törőnét, Madarászt feleségestül, Kis Jánosnét, és az fátenst is az táncra vitték, de személy szerint melyik vette le az ágyról, nem tudja. A személyek pedig igen cifrák voltak, szintén (szinte) úgy csillámlott a ruha rajtok és csillagzott. Azt pedig tudja jól, hogy az földön Madarásszal és Nagy Jánossal járta a táncot, mindenkor csak lábujj hegyin. Egykor hirtelenséggel mind a sípolás, mind a táncolás, mind az házba való világosság elmúlt, és az ajtót kinyitották. Ezek után pedig ötödik étszaka látta az fátens, hogy hárman bementek hozzá bika képiben, és az házbul, nem tudja, mi módon, kivitték. Az ház előtt pedig elváltoztak emberi ábrázatra. Kettejit nem tudja, ki volt, de az egyiket, Kata bábát megismerte. Az kezét Öszveverte, és a farát hintázta. Kénszerítették, hogy tagadná meg az Istent, és állana hozzájok . . . Azt is mondották nékie: - Ha nem állasz, holnap ... az bitófához viszünk, és az húsodat megeszik. Aztán más étszaka ismét az fátens az udvaron feküdvén, látta, hogy egy vasas szekér egyenesen feléje ment. És az istállóba bement a fátens, a gazdát felköltötte ... de az semmit nem látott. Minekutána lefeküdt, az istállóból egy nagy fekete macska szaladott ki. Azótátul fogva az fátens a templomban sem járhat. Ha elmegyen, semmit nem hall, nem imádkozhatik . . ,"

13 21* 323