Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - XVII. ALLATTENYÉSZTÉS - 5. Sertéstenyésztés - 6. Méhtenyésztés - a) Méhtartás - b) Mézeladási szerződések

történni; valamint mi is - 2. jó, alkalmatos és meg nem hiánosított egész gyapjúkat adni, százat az említett 50 rénesforint áron és minden százra kettőt adni köteleztetünk s tartozunk, szabadság adódván említett urainknak a megcsonkított gyapjúnak el nem vételére."

35 A mezőberényi elöljárók 1844. május 3-án id. és ifi. Széél János veszprémi csapókkal kötöttek „gyapjúeladás és -vétel iránti szerződést.". „Tartozni fognak az érdemes vevő csapók a helység lakosai által beadandó magyarjuhgyapjú-mennyiséget, akármennyire rúgjon is fel a mázsák száma, általvenni, minden mázsa gyapjút 67, azaz hatvanhét forintjával váltócédulában. - 2. A gyapjúra semmi legkisebb ráadás sem fog járni... - 3. Tartozni fog a közönség a vevőknek jó száraz s úsztatott gyapjút adni, hiteles mázsával mérve... - 4. Nem lészen szabados a vevő csapónak a mázsálás alkalmával a gyajúátvételben igazságtalanul duszkálni, hanem aminőt hoznak kivévén, melyet az elöljáróság nem alkalmatosnak itélendene, p.o. a feketét, nagyon ganajosat, vizeset és bojtorJánost -, általvenni tartoznak.. .'

,36 5. Sertéstenyésztés 1784-ben Petik Ambrus azt írja a Békés megyei sertéstenyésztésről, hogy „nyájjal a sertések a tehetősebb gazdák majorságából" vannak az erdőben.

37 - Fényes Elek 1839-ben elmondja, hogy „sertést nagy bőséggel nevelnek mindenütt, kivált a megye északi és északkeleti rétségein, s igen szegény embernek tartatik az, ki télen legalább egy pár hízott sertést le nem öl. Egyébiránt nem annyira a mangalica, mint a magyar, nevezetesen pedig a szalontai faj kedveltetik itt."

38 6. Méhtenyésztés a) Méhtartás Már a 18. század elejéről van adatunk arról, hogy sokan azzal az ürüggyel, hogy méhkasaikat őrzik, az erdőbe húzódnak. A hatóságoknak az volt a gyanúja, hogy az erdőben kóborlókkal és tolvajokkal érintkeznek. Tessedik szerint más hátránya is volt a falun kívüli méhtartásnak. 1784-ben igy ír: „Mennyi fáradsága, gondja, költsége, vigyázatlansága és kára vagyon a parasztnak a távul méhekkel 1 Még a méhesgazda a tolvaj méheket megesméri, az egész raj vagy talán több ís elromlott. És mely szűk többnyire a méhnek élelménye (élelme) a kopasz (kopár) földön sok helységekben! Sokszor ezer lépésnyire sem láthatni egy virágocskát. Hogy gyarapodjék itt a méhgazdaság?"

39 1819-ben azt írja Magda Pál, hogy „itt szalmából és vesszőből együgyűen öszvefont, boltos s könnyű kasokban tartják a méheket... Egy paraszt 200 anvaméhkast is számlál, a rajnak sokszor számát sem tudja. .. Sokan bevesznek egy esztendőn mézért 1000 forintot ís, sőt némelyek 45 akó (közel huszonnégy és fél hektó) mézet is eladnak a rozsnyai mézvevőknek ... Békés ... volt olyan év, hogy 500 akó (271 és fél hl) mézet is eladott."

40 b) Mézeladási szerződések A mézeladási szerződést is általában az elöljárók kötötték meg a vevőkkel. A mezőberényi méhesgazdák azonban 1834. szeptember 26-án maguk kötöttek szerződést Lédig Mártonnal: A szerződés első pontja: „1. Mi alulírott méhes gazdák a többieknek is nevökben elalkudtuk a Mezőberény helységében az idei esztendőben a méhtenyész187