Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)
B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - XV. NÖVÉNYTERMESZTÉS - 3. Gyümölcsös- és veteményeskertek
c) A szántástól a nyomtatásig Markovicz Mátyás írja 1748-ban: „A szántóföldeket ősszel szokták szántani, azokat tavasszal a szántás megismétlése nélkül a jövő termés jó reményével vetik be. Az mégis csodálatos, hogy bár e vidéknek egyáltalán semmi köve sincsen,... mégis ennek a földnek a szántása oly nehéz és terhes, hogy hacsak négy, öt, hat pár ökröt nem fognak az eke elé, aligha sikerül kívánságuk szerint az aratás munkája. És itt két ökörrel szántani képtelenség."* 1 - Tessedik Sámuel még 1784-ben is így ír a szántásról: „A szántás rosszul megy végbe.. . Sok helyen csak egyszer szántanak. Nem csoda tehát, hogy az elhatalmazott maszlag a legjobb magot elfojtja, és felnövését akadályoztatja .. ," 12 Markovicz 1748-ban így ír az aratásról és nyomtatásról: „Csűreink nincsenek amelyekben a levágott és kévébe kötött gabonát eltarthassuk, hanem az csak a szántóföld bizonyos helyeire hordatik össze asztagonként, vagy a mezőn emelt szállások mellé... halomba rakják, és így a szabad ég alatt a lovak patáival kinyomtatva, ä gabonát más alkalmasabb magtárok hiányában inkább a tűztől, mint a víztől védve, földbe ásott, mélyebb vermekben elhelyezik." 13 Azok számára az utasok számára, akiknek vidékén a cséphadaróval való cséplés volt divatban, bizonyára emlékezetes látvány volt a nyomtatás. Csokonai is emlegeti 1799-ben írt Dorottyájában: „így lépked, így kereng Békés vármegyében Az alföldi magyar gazdag szerűjében (szérűjében) Hét-nyolc nyomtató ló, midőn patkós lába Tapos a világnak legszebb búzájába"^ A földesjobbágy a sok úrdolgába, megyedolgába, az örökös szekeres és gyalog hajszába belefáradva, a maga munkájából a legnagyobb munka idején gyakran kiemelve, kedveszegetten végezte a maga földjén is a munkát. Minthogy a kilenced és az adó zavartalan szolgáltatása elsősorban az úrbéri föld termésétől függött, az uradalmi tisztek és szolgabírák egyaránt kemény hangon sürgették a mezei munkák végzését. Csupor László békési főszolgabíró 1791. május 28-án a következő körlevelet küldte szét: „Kegyelmetek kötelessége lészen a lakosok által az ugarokat megszántatni, termett ... életeket (gabonájukat) lekaszáltatni. Mivel pedig tapasztalásból tudatik, hogy ebben a lakosok közül sokan nem engedelmeskednének, azokat erőszakosan is minden különbség nélkül hajtani, sőt a szófogadatlanokat mindnyájuk példájára minden személyválogatás nélkül a piarc közepén 25 botokkal megbüntettetni legfőbb kötelességeknek tartsák kegyelmetek, különben az ilyen hátramaradásokért az helységek elöljáróira vonattatik minden büntetés." 15 3. Gyümölcsös- és veteményeskertek A lakosság a házak kertjében, majd a szőlők aljában már a 18. század ekő felében kezdett veteményeket és gyümölcsöt termeszteni. Petik Ambrus 1784-ben azt írja, hogy Békés megyében „ama jó, kedves földi gyümölcs, dinnye, tök, ugorka, káposzta és több afféle zöldség szokott bőven teremni... Egyéb fán termő gyümölcsökkel is bővelkedik még ezen nemes vármegye, midőn azok az időnek viszontagságaitól megmaradhatnak és megérhetnek,... úgymint alma, körtvély, barack, különb-különbféle cseresznye, meggy, dió, eper s a t., kikkel a lakosok bővelkednek." 18 Viszont Tessedik Sámuel ugyanabban az évben másként vélekedik: „Valaki csak a leg-