Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

zsia Históriája", valamint az 1750-ben elkezdett és huszonkét továbbíró érdeméből a XX. századba is jócskán belebocsátkozó Petrák-krónika. Takács Edit elemzéséhez csatlakozva emeljük ki, hogy a hat generációra kiterjedő köznépi megszakítatlan historikus teljesítmény, valójában krónika-folyam, a mezővárosi művelődés kiemelkedő összegzője. Ismeretét „öntevékeny" formában szerezték meg a szentesiek, családi és baráti körben, s ott merülhetett föl a folytatás igénye is, talán annak eldöntésével, mit érdemes feljegyezni, az utódokra hagyni. Ilyen tekintetben a továbbírók tematikai kitágítási törekvéseire külön érdemes figyelni. A Bodnár Imre-féle változatban például az 1875-1894 közötti aratási bérek és keresetek megörökítése nem kizárólag a személyes érdeklődésnek szólt. (A parasztság körében a XVIII. század vége tájától többen gazdasági feljegyzéseket vezettek, amely esetenként átalakult családi krónikává is, felhasználva a családi Biblia első lapjaira került születési, halálozási, házasságkötési és más adatokat.) Az Alföld rangos negyedik krónikájának szülőhelye és tárgya az 1750 előtti szakaszban Nagykőrös városa. A nagy tradíciójú mezővárosban Ballá Gergely jegyző majd bíró (1710-1772) 1743 körül, édesapja közléseire is hagyatkozva, a honfoglalásig visszatekintve kezdte el a krónikaírást, s 1758-ig folytatta. (Először Szabó Károly és Szilágyi Sándor adta ki 1856-ban, legutóbb 1970-ben jelent meg.) Ez a munka a kiskunhalasival rokonítható, abban viszont úttörő érdeme van, hogy a tömör tényközlés mellett bővebb, szemléletes leírásokat iktatott be. Ballá Gergely bizonyos mértékig történetírói szándékkal forgatta a tollát, kitekintett a tágabb környékre is. Róla tudjuk, hogy kéziratos formájában forgatták és használták a krónikáját a nagykőrösi önkormányzati, egyházi és iskolai életben, nemzedékek során át. Láttuk, hogy Bél Mátyás, Tessedik Sámuel és Skolka András tudós munkái és a mezővárosi köznépi krónikák kapcsolódása nem alakult ki, legfeljebb áttételes lehetett az említett „leszivárgás" lassú és esetleges folyamatában. A reformkort előkészítő magyar nyelvű és nemzeti inspirációjú hazai tudományosság fellendülése nyomán bontakozott ki nagy mértékű változás. Az Alföldön a kiváltságolt Jászkunságban (latinul 1801-től, magyarul 1826-tól) és a Hajdúságban (mindkét nyelven 1835-től), illetve rájuk vonatkozóan jelent meg a történeti megalapozású jogvédő-jogbiztosító „célmunkák" sora. (Kéziratban a hajdúk már 1790-ben kifejtették érveiket.) A magyarországi tudományos helyzetfelmérést — alapos történeti háttérrel — az 1820-1830-as évtizedben valósították meg az alföldi mezővárosokat bemutató szerzők (zömmel papok és jegyzők s néhány jeles mérnök). Az 1817-ben indult Tudományos Gyűjtemény (1841-ig jelent meg) hasábjain már a húszas évtizedben értékes dolgozatok láttak nyomdafestéket többek között Hódmezővásárhelyről, Aradról, Szarvasról, Békésszentandrásról, Békéscsabáról, Endrődről, Öcsödről, Szegedről, Jászapátiról, utóbb Gyuláról. A közlemények nyomában haladt Fényes Elek nagy és korszerű adatgyűjtése, s jelentek meg alapvető munkái. Az időtálló folyóiratcikkek (nemegyszer különlenyomatként is) viszonylag széles körbe eljutottak és az önismeret állandó forrásművei lettek. Az egyes eklézsiák rövid történeti összegzései hasonlóképpen. Ez utóbbiak adtak biztatást a település és az egyházközség együttes történetének feltárásához és közreadásához. Néhány ezek közül nyomdafestéket kapott, zömük azonban hosszú ideig kéziratban maradt. (Ma már ke-