Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

1911. május 26-án kitűnő eredménnyel szakvizsgázott, egy héttel később pedig „summa cum laude" minősítéssel tette le a doktori szigorlatot. Doktori értekezésének címe: Komnénosz Mánuel bizánci császár világuralmi törekvései. Márki terve az volt, hogy néhány esztendő múlva egyetemi magántanárrá sikerül habilitálnia Scherert a kolozsvári univerzitásnak. 1912-ben a fiatal történész első írását, egy recenziót, Márki ajánlására közölte a Századok, a historikusok vezető orgánuma. 1911-ben még teljesen természetesnek számított, hogy az egyetemről frissen kikerült történészek középiskolába kerültek. Ezt annál inkább meg kellett tenniük, mert az egyetemi diploma mellé, az előírt gyakorlati idő után pedagógiai vizsgát is kellett tenni a tanári állásban való véglegesítéshez. Banner János (a pályája elején álló régész és néprajzkutató) ajánlatára Scherer Ferenc a makói Csanád vezér gimnáziumban töltötte le a gyakorló időt, majd 1912 márciusában tanári vizsgáját is abszolválta. Az év április-júliusában németországi tanulmányutat tett, főként Berlinben tartózkodott. 1912 őszétől 1913 őszéig Debrecenben és Esztergom-Táborban katonai kiképzést kapott, majd leszerelése után a bajai állami tanítóképzőbe nevezték ki tanárnak. Igazgatója, a neves néprajzkutató Bellosics Bálint és a tantestület szívesen fogadta. Egy szép bajai esztendő után kitört az első világháború, 1914 őszén Scherer is bevonult. Mint hadnagyot, majd főhadnagyot hol tanfolyamra vezényelték, hol pedig a harctérre vitték. 1917 októbere előtt az orosz, a szerb, az albán és az olasz harctéren egyaránt küzdött (1915-ben meg is sebesült), míg végre — ha katonaként is — visszatérhetett a tanításhoz. A pécsi hadapródiskolában, 1918 szeptemberétől pedig a soproniban oktatott. A forradalmak idejét Sopronban élte át. 1919 októberétől a Nagykanizsára települt kismartoni katonai főreáliskola tanára lett, az intézmény sorsa azonban bizonytalanná vált. Gyulának a román megszállás alóli felszabadulása után néhány hónapra hazatért, itthon azonban elhelyezkedni nem tudott. 1920 októberében Budapesten a Hadtörténeti Levéltár és Múzeumba nevezték ki. Fél esztendei ottani munkájának eredménye Erdély katonai földrajzának kidolgozása volt (ezt a Hadtörténelem c. orgánum 1922-ben le is közölte). A katonai pálya bizonytalanná válása, a fővárosi élet drágasága miatt 1921 tavaszán (századosi rendfokozattal) leszerelt, megvált az uniformistól. Elhatározásának közvetlen oka az volt, hogy szülővárosában elfogadható állást kínált neki a gyulai harisnyagyár, az az üzem, amelynek alapításában és vezetésében apjának is része volt. A gyár tulajdonosainak és az üzemet érdekeltségébe számító fővárosi Hitelbanknak a kor viszonyai között eleve szükségük volt egy leszerelt katonatisztre, így századosi fizetéssel alkalmazták egy nagyon összetett, kétségkívül fontos beosztásba: pénztáros, könyvelő és idegen nyelvű levelező lett. Bizonyára ő maga sem gondolta, hogy 1949-ig, a gyárból történt elbocsátásáig a gyulai harisnyagyár ügyinek intézése jelenti napi munkáját és megélhetésének fő forrását. 1924 januárjában megházasodott, s megállapodott gyulai polgár lett. (Első felesége 1941 tavaszán halálozott el. Gyermekük nem született.) A Gyulára történt hazatérés biztosította ugyan az egzisztenciát, másfelől azonban magában hordozta a történetkutatástól való elszakadás reális veszélyét, különösen, ha azt is meggondoljuk, hogy Scherer Ferenc egészen más szférákba került. Igen erős szakmai érdeklődése, szívós munkabírása, akaratereje szerencsére elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy aktív történész maradjon, s a helytörténeti kutatás irányába fordul-