Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

vános, bár közvetett cáfolata Scherer Ferenc 80. születésnapja alkalmából, 1969 októberében történt meg, tudósi és gyulai polgári érdemei elismerésével (ünnepi ülésszakon, amelyen az ünnepelt nem volt jelen, s a legmagasabb városi kitüntetés adományozásával). Monográfiánk szerzőjének életrajzát leginkább úgy jellemezhetjük, hogy a klaszszikus polgári értékrend szellemében nőtt fel, tanult és munkálkodott, példamutató hozzáértéssel, vállalt feladatai teljes átérzésével és szülővárosa iránti töretlen szeretettel, felelősségtudattal. Gyula polgárosodása, urbanizációs haladása — különösen a közösségi szelleme — elsősorban a Scherer Ferenchez hasonló szemléletű lakosokból álló csoportokra, s azok törekvéseinek továbbsugárzására, az időnkénti véleménykülönbségek állásfoglalásra késztető erejére épült. A társadalmi önszervezés s a szűkebb vagy tágabb közösség okos érdekvédelme, érdekképviselete is ebből nőhetett ki az adott politikai keretben, tudomásul véve az ellenfeleket, a szembenálló érdekeket is. A gyulai várostudat e szemlélet jegyében hatotta át már a századforduló előtt a helyi lakosság nem kifejezett polgári rétegeihez tartozók igen jelentős részét. Scherer Ferenc pályafutásának főbb vagy jellemző állomásait így rögzíthetjük: apjának családja az Arad megyei Szentannáról a Bánátba került német família, édesanyja családja pedig a bánáti francia kolónusok leszármazottja volt. Apai nagyszülei Lippán éltek. A történetíró édesapja, a helyismereti kérdésekkel és a múzeumüggyel sokat foglalkozó Scherer Benedek, a gyulai róm. kat. egyház tanítója lett, s abban az épületben kapott szolgálati lakást, ahol a korábbi németgyulai városháza volt. A nevezetes házban (akkor Templom tér 1. szám) látta meg a napvilágot Scherer Ferenc 1889. október 4-én. (Mint önéletrajzában írja, tévesen anyakönyvezték születésnapját október 7-ére.) A családban németül beszéltek. Scherer Ferenc először az iskolában, 1895 őszén, Diósi tanító úr elé járva találkozott a magyar nyelvvel, amelyet igen hamar elsajátított. A harmadik és a negyedik elemi iskolai osztályt Scherer Benedek diákjaként tanulta végig, majd 1899-1903 között a gyulai községi polgári fiúiskolába járt. Itt ismerte meg a belvárosi értelmiség, iparosok, kereskedők gyerekei útján a családokat is. Mivel apja az éppen akkor szerveződő gyulai róm. kat. gimnázium iránt még bizalmatlan volt, Scherer Ferencet a békéscsabai evangélikus Rudolf főgimnáziumba íratta be. 1903-1907 között „kosztos diákként" lakott egy csabai családnál, s 1907-ben érettségizett a felserdült Ferenc. Békéscsabai éveiben pályára indító hatással volt rá a latin-görög szakos Bálás Ádám tanár, továbbá Zsilinszky Mihály államtitkár egyik látogatása az iskolában. Áchim L. Andrást és Zsilinszky Endrét egyaránt látta, mindkettőt szimpatikusnak találta. Az érettségi után következtek a tudománnyal való mélyebb ismerkedés évei Scherer Ferenc számára is. Apja véleményére hallgatva az egészségesebb levegőjűnek tartott Kolozsvár jeles egyetemére került 1907 őszén, történelem-földrajz szakos hallgatóként. A közvetlen légkörű egyetemre nagy hatású professzorok vonzották. Több kirándulást tett a kiváló geográfus Cholnoky Jenővel, tartalmas beszélgetésekre nyílt lehetősége a neveléstudományban úttörő szerepet játszó Schneller Istvánnal. Első számú mesterét a világtörténetet oktató Márki Sándor személyében találta meg. A kétegyházi születésű, progresszív szemléletű, kiváló történész állandó biztatást adott a nagyon szorgalmas, éles eszű fiatalembernek, s el is indította a tudományos pályán. Scherer