Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

reskedelmi szerepköre révén, ennek a megosztottságnak inkább a hasznát látta. Míg azonban török kori és török utáni erőssége révén Szolnok helyzeti energiája stabilizá­lódott, a Balaszentmiklóson 1552 után emelt és a török elleni háborúk során a XVI­XVII. században többször lerombolt, majd újra felépített szentmiklósi várnak nem volt ilyen településerősítő szerepe. 1685-ben szabadult föl a hódoltság alól, várát azután használhatatlanná tették. (A katolikus településrész és annak temploma helyezkednek el 1720 után a vár magasabb fekvésű területére, ez még ma is szemlélhető.) A várnak megközelítőleg annyi szerep jutott csak a török után, mint a szarvasi palánknak, cent­rumképző jelentősége ki sem alakult. „Határzónát" képviselt Törökszentmiklós a Nagykunság, a Tiszazug és a Körö­sök vidéke felé - a kistájak összekötésén kívül — a művelődést és a mentalitást jelen­tősen alakító vallások szerinti képletével is. 1720-ban az újratelepítő 26 család (közte a hat szeghalmi) egységesen református volt, ebben jól idomulva Mezőtúr, Karcag, Kis­újszállás, Túrkeve, Dévaványa összetételéhez. Az 1725 tájától Heves és Borsod me­gyéből érkező katolikusok arányának gyarapodása viszont oly gyors volt, hogy 1853­ban a reformátusokat utolérte. 1930-ban már 61 %-ot képviseltek a katolikusok és csak 36%-ot a reformátusok. A számok mögött részletes kutatást érdemlő bevándorlás és annak erőteljes társadalmi hatásai rejtőznek, egyben a feszültségek is. A tagoltság a két felekezet szerinti településalakításban is kifejezésre jutott. A város kapitalista kori népességgyarapodásának lendülete eleve magyarázatot, búvárkodást kíván: 1857 és 1920 között a lakosságszám megkétszereződött, 1890 és 1941 között Szolnok után Törökszentmiklóson nőtt a leggyorsabban a népességszám. A település átmenetet képviselt a Tisza mellett végigvonuló uradalmi zóna és a tanyás parasztgazdaságok övezetei között is. Törökszentmiklós határában és vonzás­körzetében országosan ismert, főként a minőségi állattenyésztésben és a búzatermesz­tésben kiemelkedő, ugyanakkor kíméletlen kizsákmányolásra berendezkedett nagybir­tokok működtek. De ez a település volt nemcsak Szolnok megye, hanem az egész Al­föld egyik legtanyásabb mezővárosa is: 1930-ban 28 503 lakosának a 43%-a a külterü­leten lakott. (Igaz, voltak oly sűrűn benépesült határrészei is, amelyek a felszabadulás után kiválhattak és hamar önálló községekké alakulhattak: Kengyel 1946-ban, Tiszate­nyő 1950-ben.) Az átmeneti jelleget az is hangsúlyosabbá tette, hogy a város belterüle­te a jó termőhelyi adottságú határrész északi peremén fekszik: tőle délre széles sávban találhatók a nagy hozamot nyújtó szántóföldek, északra viszont a Tisza szabályozása és az azt követő vízrendezések előtt gyakran vízjárta, gyengébb minőségű földek terül­nek el. 1941-ben 30 144 lakosával Törökszentmiklós volt az akkori ország legnépesebb nagyközsége (a második helyet Békés foglalta el 29 283 fővel, a harmadikat Orosháza 27 061 fővel, a negyediket Szarvas 25 023 lakossal), a mindössze hét községből álló „tiszai közép járás" székhelye. 1930-ban még Békést illette meg a legnépesebb nagy­község címe. Ezek az adatok közvetve jelzik, hogy a Horthy-rendszer az Alföldön semmiképpen sem kívánta szaporítani a városi jogállású települések számát. Az 1738­1872 közötti időszakban viselt mezővárosi címről az 1872. évi közigazgatási rendezés idején Törökszentmiklós éppoly könnyen mondott le, mint Békés vagy Szarvas. A nagykun városok, még Túrkeve is, ragaszkodtak a városi szervezethez. A városi stá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom