Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

Debrecen szellemi vonzásában él, anélkül, hogy jelentősebb arányban kapna onnan inspirációkat. A város szerepkörének, társadalmi és településrendi jellemzőinek alighanem Erdei Ferenc volt a legelső tudományos elismerője, amikor az 1939-ben megjelent „Magyar város "-ban Törökszentmiklóst (az akkor még szintén nagyközségi jogállású Békéssel, Gyomával, Szarvassal és Orosházával együtt) a 31 teljes kifejlődésű magyar mezőváros közé sorolta, e könyvében is, meg a „Magyar tanyák" (1942) lapjain is rögzítve Törökszentmiklós belterülete és fejlett tanyavilága szerves egységét. A városmag településszerkezetének máig érvényes, kiváló tömörségű jellemzését a földrajztudós Mendöl Tibor adta meg 1936-ban, „Alföldi városaink morfológiája" című dolgozatában, forrásértékű térképvázlattal kísérve. Tágabb összefüggésben, több társadalomkutató ágazat és a tájföldrajz megállapításait szintetizálva, a napjainkig és nyilván a továbbiakban is érzékelhető tradicionális tényezőkre figyelemmel, Törökszentmiklós múltjának és jelenének fő jellemzőjét abban látjuk, hogy önmagát, saját arculatát megtalálva, egyszerre képes képviselni és megvalósítani Szolnok megye tiszántúli részén a kistájak és hagyományaik közötti kapcsolatok összecsiszolódását, találkozását. Ebben van és lehet a város ereje, előnye, ugyanakkor ebből az irányból is fenyegetheti az arcnélküliség veszélye, amelynek kikerüléséhez a helyi tudat, a helyi értékek és sajátos vonások megőrzésének, megújításának és gyarapításának elszánt és fáradhatatlan vállalása szükségeltetik. Törökszentmiklós — főképpen a múltját tekintve — az átmenetek, a határzónák egész sorát testesíti meg, amelyekből jó ideig inkább hátrányai származtak, mint nyereségei. Régebbi történetéből csak néhány mozzanatot emelünk ki állításunk erősítésére: A XI. századi keletkezésű település „hátában" a kunok IV. Béla idején történt befogadásával új viszonyok jöttek létre. Ugyanez történt tőle északkeletre is. A XIV. században Balaszentmiklós néven szereplő település csak Mezőtúr, Szolnok, Dévaványa felé talált nem kun eredetű és jogállású népességtömörülést, azaz egymásra utalt társakat. A kunok letelepedésének és a kun előjogoknak az 1745. évi jászkun redempcióval történt újra elismerésének (a nem kiváltságolt Törökszentmiklós és Mezőtúr szemszögéből nézve) valójában 1876-ig, a Jászkun Kerület önállóságának megszüntetéséig kiható, negatív irányú következményeiről beszélhetünk. Karcaggal, Kisújszállással, Túrkevével, Kunhegyessel stb. szemben Törökszentmiklós, amelyet néhány Békés megyei családot is bevonva 1720-ban a gróf Almásy család telepített újra, nem rendelkezett kollektív kiváltságokkal. Ugyanolyan szerződéses jobbágy település lett (Mezőtúrral együtt), mint a hasonló feltételek között s néhány év eltéréssel újranépesített Békéscsaba, Szarvas vagy Mezőberény. (A felszabadulásig nagybirtokos Almásyak előneve „zsadányi és törökszentmiklósi" volt, birtokaik Sarkadon, Kétegyházán, Gyulán és másutt is feküdtek. Köztudott, hogy ők voltak a gyulai kastély és a vár utolsó urai.) A „nem nagykun" jogállás hátrányait növelte, hogy Szolnok török megszállása (1552) után a Balaszentmiklóst is magába fogadó Külső-Szolnok megyei területeket Heves vármegyéhez csatolták. Annak székhelye, Eger, eléggé távol esett, Balaszentmiklós magára maradt, akárcsak Túr. (S ez 1876-ig, Jász-Nagykun-Szolnok megye életre hívásáig nem változott.) A hídváros Szolnok, fontos katonai, közlekedési és ke-