Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

ban is) jó néhány eladósodott nagybirtokot parcellázás útján megvásároltak az „összeszervezkedett" parasztok (így keletkezett pl. Kondoros) vagy a korábbi tőkés bérlők, esetenként egyes városok és községek (többek között Makó, Békéscsaba, Orosháza, Tótkomlós). Ez idő tájt került sor jelentős kiterjedésű kamarai földek hasonló formájú eladására, valamint a kincstári bérleteken és magánbirtokokon települt kertészközségek megváltakozással történt s már említett felszabadulására. Ha mindezeket számításba vesszük, még sok aprómunka szükséges az 1850-1860-as évekre (és természetesen a későbbiekre) érvényes, biztosabb alapokon álló táji összegzés megszületéséhez. Ezzel összefüggésben tudnunk kell a különböző parasztrétegek földbérleteinek, idegen határban vásárolt birtokrészeinek adatait is. Valamivel jobban állunk annak az ismeretében, hogy a tárgyalt három megyében hány családfő szabadult meg 1848-ban az úrbéri terhektől. Ehhez az 1848-ra szóló adóösszeírásokat használhattuk fel (SZABÓ 1964. 14-22.). Békés-Csanád-Csongrádban ekkor 23 417 telkesjobbágy-családot, 37 077 zsellércsaládot és hozzávetőleg 2500-3000 szolga- és bérescsaládot jegyeztek fel. Ez összesen mintegy 63 ezer családot jelentett. A jobbágytelki illetőségek száma 1847-ben 8 483 volt, amelyekhez egyenként 34-38 hold (1100 négyszögöles) szántóföld, 22 hold rét vagy legelő tartozott. A szinte mindig per tárgyává lett maradványföldek stb. területét a „végső kifutás" szerint szintén nem ismerjük megfelelő pontossággal. A házas és a hazátlan (saját házhelyen saját házzal nem rendelkező „lakó") zsellérek egymáshoz mért aránya tájunkon általában és hozzávetőlegesen „négy az egyhez", kivételesen pedig annál kedvezőbb lehetett, településenként nagyon nagy eltérésekkel. A különbségek éppen a népes mezővárosokban 1847-re már közeledtek vagy éppen a hazátlanok „javára" fordultak. (Szentesen pl. 1135 házas, 1258 hazátlan, Vásárhelyen 1823 házas, 1375 hazátlan, Orosházán 499 házas, 495 hazátlan, Csabán 645 házas 747 hazátlan zsellér volt, családokban számítva. Ezek az arányok mutatják a már 1848 előtt kialakult földmunkásréteg jelenlétét.) A becslést ezen fő számok alapján folytatva, a három viharsarki megyében együttesen számítva, jogi értelemben kb. 52-53 ezer parasztcsalád, ezek között önálló gazdálkodásra módot nyújtó földterülettel hozzávetőleg 30-35 ezer család szabadult meg 1848-ban az úrbéres függéstől. A módosabb családok száma ezen belül vélhetőleg elérte a három-ötezret. (Számos esetben ugyanis nem egyedül a birtokolt földvagyon függvénye volt a „módosabbak" közé tartozás.) Az ellenpóluson 10-12 ezerre tehető azoknak a családoknak a tömege, akik számára a jobbágyfelszabadítás nem hozott változást, akikre nem vonatkozott. A köztörténeti háttér főbb mozzanatainak sorát a kapitalista fejlődés egyik jelképének, a vasútnak az említésével zárjuk. A három megyét érintő vasútépítéseknek, mint az agrártermékek értékesítése fontos előmozdítójának a hangsúlyozása különösen megalapozott. Az első vonal 1854-ben készült el, Kecskeméten át Szegedre, majd 1857- ben Temesvárig folytatódott. Szeged agrárpiaci központ szerepét a „vaspálya", a vízi szállítás mellett, érdemben megerősítette. A tömeges gabona- és állatszállításba az 1858- ban megnyitott, Szolnok-Békéscsaba-Arad közötti fővonal kapcsolta be a hozzá közelebb fekvő terület uradalmait, kereskedőit, nagyobb parasztbirtokait. Igen kedvező időben, a gabonakonjunktúra csúcsa táján. A Nagyvárad-Békéscsaba-Orosháza-