Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

követték volna. Villantsuk fel éppen ezért a Világos utáni hatalmi berendezkedés tárgyunk szempontjából lényeges állomásait. Tényként rögzíthető, hogy a jobbágyrendszer eltörlésével bekövetkezett, gyökeres változást a fegyverletétel utáni centralizált birodalmi politika sem hagyhatta már figyelmen kívül. Mindamellett az államvezetés aktuális és távlati érdekei szerint szabta meg a központi vezérlésű végrehajtás egységes és korszerű formáit, hivatali szervezetét és nem utolsó helyen a visszafogott tempóját. Az 1849. augusztus derekától osztrák megszállás alatt álló Magyarország „pacifikálása" érdekében a területi katonai és az alárendelt polgári igazgatás szervei már az ősz folyamán ismételten tudatták a lakossággal, hogy Ferenc József érvényben lévőnek tartja az úrbéri viszonyok eltörlését. (Az 1849 novemberében erről kiadott Oktatás a földnépéhez című kormányzati eligazítást többek között a templomokban is felolvastatták, hatósági ellenőrzés mellett.) A „köznép" megnyugtatásával egyszerre szólt a megfélemlítő „üzenet" az uralkodóház iránti hűségében „megingott", a debreceni trónfosztást támogató, a szabadságharc ügye mellé állt földbirtokosokhoz, a volt nemességhez. Azokhoz is, akik birtokait átmenetileg zár alá vették, és azokhoz is, akik gazdálkodása a robotszolgáltatás elvesztése után, a súlyos hitelhiány közepette megnehezült. Az 1853. évi úrbéri pátens rögzítette végérvényesen, hogy milyen formában óhajtja lezárni a birodalmi kormány az úrbéri jogviszonyok felszámolását. Az egymást követő rendeletek néhány év alatt kész helyzetet teremtettek, garantálták a bécsi elképzelések érvényesülését. A földbirtokosok kárpótlásának a kincstár terhére történt átvállalásával, majd évtizedekre elhúzódó kifizetésével, nem kis mértékben a kiváltságokat el nem viselő közterhekkel. A polgári jellegű földminősítésre épített földnyilvántartás alapján a legnagyobb összegű állami egyenesadó, a földadó bevezetésével az államhatalom minden földtulajdonossal szemben igen széles körű döntési és kényszerítési helyzetbe emelkedett. A föld utáni adót a Dél-Alföldön az 1850-ben gyorsan végigfuttatott jövedelmi és értékbecslés alapján egy esztendő alatt elkészült „földadó ideiglen" szerint vetették ki először, majd — valamelyes korrigálás után — 1855-1859 között megtörtént a járásbíróságoknál a közhitelű állami telekkönyvek „felfektetése" is, amelyek a tulajdonváltozások feljegyzésén túl is további javításokra szorultak. A helyszíni szemle keretében elvégzett földminősítési eljárásba hozzáértőkként az uradalmak megbízottait, illetve a módosabb, tekintélyesebb gazdákat is bevonták. A részrehajlást, a korrupciót már csak ezért sem sikerült megelőzni. A „lehetőséget" elsősorban a nagyobb birtokosok használták ki, leginkább kétirányú „leminősítés" elérésével: a művelésági besorolásnál, továbbá az évi átlagtermés és annak jövedelme becslése alkalmával. Az 1850-es években rögzített kataszteri besoroláson a későbbi minősítések (utoljára az 1909. évi törvény alapján elvégzett „földkóstolás") sem változtattak generálisan a parasztbirtokosok javára, arányosabb adózásuk érdekében. A földadón kívül területünk nagyobb részén ugyancsak 1850-től az ármentesítések és vízszabályozások állami szakirányítás melletti végrehajtásához a birtokolt földterület után fizetendő, jelentős arányú ármentesítési társulati járulékot vetettek ki, de közmunka-kötelezettséget is kiróttak (DÓKA 1987. 110-162.).