MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-08-07 VB_735 - 1985_VB 735/6
-5A SZOT elképzelése, hogy egy-két év után erre visszatér, a tapasztalatokat összegzi, a szükséges következetéseket levonja, ha szükséges módositásokat hajt végre. Kérte, hogy adjon lehetőséget a pártalapszervezeteknek a szaszervezeti választás, hogy visszatérjenek az 1983. október 12-ei állásfoglalásra, egy kicsit foglalkozzanak a szakszervezet pártirányitásának helyi megvalósulásával. Kérjük, hogy a pártszervezetek ehhez adjanak segitséget, és ami felkészülés történik, javasoljuk:a Szakszervezeteknek Megyei Tanácsa vezetőit is vonják be, válaszoljanak az esetleges kérdésekre, melyek felvetődnek. A segitséget ugy kérik, hogy az operativitás, a direkt módnak még a látszata se legyen. /Ezzel kapcsolatosan kaptak jelzéseket./ Az utasitások durva félreértelmezései a párthatásköröknek, elszórt jelzés volt, reméljük nem lesz ilyen a megyében. Szerepel az állásfoglalásban, hogy a megyei sajtó foglalkozik a választásokkal. Kérte - mivel a megyében vannak üzemi újságok is -, egy kicsit ugy szükséges orientálni azokat, hogy ebben az időszakban az üzemi újságokban is jelenjenek meg a szakszervezeti választások eseményei, hogyan zajlanak, milyen hangulatban, kiket javasoltak. Növeljék a szakszervezet presztízsét ezen keresztül is. Még egy megjegyzést tett: elképzelhető, hogy most a szakszervezeti választások - tekintve az országgyűlési képviselő és tanácstagi választásokat - nem zajlanak le olyan simán, mint az eddigi időszakban. Több jelölt lesz, nagyobb viták várhatóak. Erre fel kell készülni politikailag is. Ha például olyan jelöltek akadnak spontán, vagy más módon, amelyek nem kívánatosak, akkor nyilván a kommunisták segítsenek abban, hogy a sakszervezetekkel egyeztetett álláspont érvényesüljön itt a választásokon. Köszönte a lehetőséget, és kívánt eredményes tevékenységet.. ZÖLD JÁNOSNÉ elvtársnőnek, mint pártalapszervezeti titkárnak az a tapasztalata, hogy a politikai munka folyamatossága nem szakadt meg. Hiszen a városban is vannak olyan pártalapszervezetek, pártvzetőségek, végrehajtó bizottságok, amelyek foglalkoztak már a szakszervezeti választás politikai feladataival. Az üzemükben személyi kérdésig lemenve a munka elkezdődött. Ebben nagyon pozitivan értékelte az SZMT te0 '.:..:;.; BEGYEI TÁR