MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-08-07 VB_735 - 1985_VB 735/7
-6vékenységét, amely összehivta a város szakszervezeti titkárait és adott egy tájékoztatást mindazonálta, hogy még a szakági szakszervezetek is adtak, és ennek kapcsán indult a munka és folyamatosan tart. Bizik benne, hogy a városban a szakszervezeti választásokkal kapcsolatosan nem lesznek különösebb gondjaik, természetesen sok függ attól is, hogy a helyi pártszervezetek hogyan fogják ezt a feladatot segiteni . KARDOS ERNŐNÉ elvtársnő erősiteni kivánta Zöldné elvtársnő által elmondottakat, hogy a pártválasztáson kialakult érdemi, politikai hangulatot sikerült folyamatossá tenni erre az időszakra is, amikor szakszervezeti választásokra készülünk. Természetesen üzemükben is, ahol ez időszakban a munka dandárja folyik, igy a mezőgazdaságban is -, rendkivül gondot okoz az általuk tul bonyolultnak tűnő választási rend szer, amely a demokratikus kitérjesedéssel teljesen összhangban van, de gyakorlati megvalósulása akadályokba ütközik a 12-16 órás munkavégzés mellett. Ez időszakban nagy dolgozóik munkaleterhelése, s ezeket a feladatokat végrehajtani munkaidőn kivül rendkivül nenéz. Az előkészitési időszakon tul vannak, ugy itéli meg, hogy alaposan tanulmányozták az ide vonatkozó feladatmeghatározásokat, a helyi intézkedési tervek alapján a megfelelő egyeztetések megtörténtek, megtörtént a szakszervezeti feladatok minősitése, tulkapásokról nem hallott, ugy itéli meg, hogy ezen túlnőttek. Ugy itéli meg, hogy a demokratizmus kiteljesedésének jó lehetősége ez a választási időszak is. Ha nem lenne olyan jellegű termelési feladat, mint amilyen van, akkor egyszerűbben megoldható lenne a feladat. A nehézségek ellenére minden igyekezettel azon lesznek, hogy minél tartalmasabbak, eredményesebbek legyen a szakszervezeti választások. FODORNÉ BIRGÉS KATALIN elvtársnő kifejtette, hogy az Intézkedési Terv bői világosan látják feladataikat, mellyel szinkrtonban van saját intézkedési tervük. Ugy hiszi megvan az objektiv lehetőség arra, hogy hogy ezek végrehajtása megfelelő ütemben történjen. Kutas elvtárs is szólt arról, hogy Békés meagyében időarányosan állnak a feladatok előkészítésével, ágazatonként ugyan eltérően. Gyakorlatilag a munka olyan állapotban van, hogy az alapszervezetek szeptembertől hozzá tudnak fogni a végrehajtáshoz. % ÍSMEGYB